Sztárok

Damu Edina újra inni kezdett

Damu Edina, hiába fogadkozott, ismét az alkoholhoz nyúlt. Mióta kikerült a kórházból meg sem látogatta a kislányát, Mayát, akire Edina testvére vigyáz.

 Damu Edina nemrég azt mondta, hogy kislánya új értelmet adott az életének és mindent megtesz, hogy ő nevelhesse, ezért soha többet nem iszik. De ez nem úgy lett, amint kiengedték őket a kórházból újra az alkoholhoz nyúlt. A kislányát nem látogatja, ráadásul a nővérét hibáztatja, aki gyámság alá vette a picit. 

Tehetetlenek vagyunk, ahogy az orvosok és a ha­tóságok is.Hittünk mindannyian Edinek, de sajnos, ahogy a kórházból hazatért, másnapra bekattant, és elment. Egy hete nem is látta a kislányát – mondta a Blikknek Edina édesanyja, Ica néni. – Azt hajtogatta, hogy testvérével, aki vállalta a pici gyámságát, nehogy intézetbe kerüljön a baba, el akarjuk venni tőle a gyerekét. Hazament Érdre, és sajnos megint iszik, ráadásul szerintem nyugtatókat is szed. Eddig mindenért Rolandot okolta, de most nem hivatkozhat már erre. Két dologra gondolok: sajnos be kell látnom, hogy Edinám menthetetlen alkoholista, vagy jobb esetben szülés utáni depressziója van. Engem is otthagyott, van, hogy a telefont sem veszi fel napokig, míg a környékbeliek az italdiszkont környékén látták.”

Édesanyja szerint kétségbeejtő a helyzet, és kitárulkozásával szeretné felhívni az illetékesek figyelmét, hogy tehetetlenek, amióta megszüntették a kényszergyógykezelést. A gyámhatóság előrelátásának köszönhetően a kislány jól van, nagynénje gondoskodik róla, Damu Roland pedig naponta látogatja.

Damu Edina újra inni kezdett

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top