Sztárok

Presser megszólalt a Kanye West elleni perről

A magyar zeneszerző három éve képtelen leszerződni a rapperrel. Eddig türelmes volt, de most bírósághoz fordul.

Mint azt mi is megírtuk, Presser Gábor 700 millió forintot követel Kanye Westtől, mivel Kim Kardashian férje nem fizetett eleget a Gyöngyhajú lány jogdíjáért, melyből egy részlet 86 másodpercen át hallható Yeezus című lemezén. Presser eddig nem szólalt meg az üggyel kapcsolatban, majd ma közzétett egy bejegyzést a honlapján, melynek szövegét változtatás nélkül közöljük:

“A Gyöngyhajú lány használata körül már három éve folyik az áldatlan és nagyon bántó huzavona. Kanye West cégeinek ügyvédei és a minket képviselő jogi iroda között mindmáig nem sikerült szerződést létrehozni.
Három éven át csak vártam, néztem, hogy mi történik a dallal, de mostanra be kellett lássam, hogy nem maradt más, mint bírósághoz fordulni. Ez lehet, hogy újabb éveket emészt majd fel.
A perérték maga nyilvánvalóan az amerikai zenepiaci viszonyokat tükrözi, és persze köszönő viszonyban sincs a magyar dalszerzők jövedelmével.
Gondolom, azt is hivatott jelezni, hogy ez már egy »világpiaci« történet, és talán azt is, hogy ebben a Világsztár – kelet-európai szerző viszonylatban mégsem az a legjobb módszer, hogy a nagyobb, az erősebb mindent visz.
Lehet, hogy nyerünk, lehet, hogy elbukunk, de legalább nem fogok egész életemben arra gondolni, hogy meg sem próbáltam megvédeni magam.”

West egyébként eltávolította a dalt saját YouTube-csatornájáról, az eredeti Omega viszont még meghallgatható:

(via HVG)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top