Ahogyan arról beszámoltunk, 74 éves korában, pénteken elhunyt Muhammad Ali.
Ali négyszer volt házas, kilenc gyermeke van, hét lánya (kettő, Miya és Khaliah házasságon kívüli kapcsolatból született) és két fia.
Első neje, Sonji Roi pincérnő volt, házasságuk csak néhány hónapig tartott. Majd 1967-ben megérkezett Muhammad életébe Belinda Boyd, aki miatt felvette a Khalilah Ali iszlám nevet. Négy gyermekük született, köztük ifjabb Muhammad Ali, aki később számos gondot okozott apjának azzal, hogy mindig elherdálta a pénzt. Állítólag a sportoló még házas volt Belindával, amikor összemelegedett Veronica Porsche színésznővel. 1977-ben Boyd és Ali elváltak, és a férfi még ebben az évben összeházasodott a színésznő Veronicával. Harmadik házassága 9 évig tartott, ebből a kapcsolatából született meg Laila nevű lánya, aki később világbajnok bokszoló lett, és aki 24 mérkőzéséből huszonnégyet megnyert.1986-ban Ali újra megházasodott. Yolanda (Lonnie) Williams lett a neje, aki 1964 óta volt a férfi igaz barátja, egy kisfiút adoptáltak közösen. Yolanda haláláig volt Ali felesége.
Laila Ali, Muhammad Ali egyik lánya is bokszoló. Laila 2009-ben technikai KO-val szerzett nagyközépsúlyú világbajnoki címet.
Az elmúlt években a családtagok szándékosan távol tartották Alitól a fiát, ifjabb Muhammad Alit. A férfi annyira lecsúszott, hogy saját apját is kihasználta. Két gyermekével és nejével segélyekből élnek. Többször próbált pénzt kunyerálni apjától, ám annak negyedik felesége megunta, és az utóbbi két évben eltiltotta őt férjétől.
“Még mindig csillog a szeme, amikor a saját meccseit nézi vissza” – ezt nyilatkozta néhány hónapja apjáról Maryum Ali, a sportoló egyik lánya. A Parkinson-kórban szenvedő Muhammad utolsó éveiben szívesen hallgatta egykori barátja, Sam Cooke zenéjét, és régi mérkőzéseit is visszanézte, amikor tudta.