Ha van hollywoodi sztár, aki a fizimiskája alapján leginkább egy könyvelőt juttat az ember eszébe, az Tom Hanks. Ettől függetlenül – vagy éppen ezért – annyiféle karakter bőrébe csak nagyon kevesen bújtak bele, mint a ma hatvanéves színész. Ennek örömére be is rendezzük egyszemélyes arcképcsarnokát, amelyben felvonul a komédiás és a tragikus hős, a hétköznapok nagy embere és a klasszikus bálvány, a hősszerelmes és a szívtipró, valamint a rendőr és a bérgyilkos is.
A horror-mellékszereplő
1978-ban a halloweennel új műfaj született slasher horror néven, úgyhogy a következő évtől természetesen elárasztották a mozikat a vértől fröcsögő, rémisztő és brutális filmek. Ha ezt nézzük – meg persze azt, hogy Napóleon is lent kezdte –, nincs benne semmi meglepő, hogy ’79-ben Tom Hanks is egy ilyen műalkotásban, a Tudja, hogy magányos vagyban debütált, de későbbi karrierjét figyelembe véve azért mégiscsak érdekes a dolog.
A hősszerelmes
Erről az oldaláról már sokkal jobban ismerjük, elég ugyebár csak A szerelem hullámhosszán című 1993-as filmjére gondolnunk, ami sokaknak valószínűleg az első volt (és talán máig is az igazi) tőle. Jóképű fiú lévén jobbára ilyen romantikus, kissé komikus szerepekkel vetette meg a lábát Hollywoodban (némi szívtipróskodástól sem tartózkodva) – például a Legénybúcsúval és a váratlanul sikeres Csobbanással.
A bohóc
Na jó, ez az iménti csak részigazság volt: a romantikus filmekben vicces Tom Hanks ugyanolyan tehetségesen tudott kicsit romantikus is lenni vígjátékokban, úgyhogy az efféle szerepei kéz a kézben jártak az előbbiekkel. Az elmúlt két, két és fél évtizedben sokat tett érte, hogy elfelejtsük, de a nyolcvanas években ő volt a Magas barna férfi felemás cipőben, az egyik napról a másikra megöregedő Josh Baskin a Segítség, felnőttem!-ből, sőt lökött rendőröket is játszott a Behálózva és az Egyik kopó, másik eb című örök érvényűekben. Bizony, bizony, nem Matthew McConaughey volt a mozi történetében az első, aki rendesen újrapozicionálta magát.
Az Oscar-díjas drámai hős
Hanks a drámai szerepekben is képes brillírozni. Bizonyította ezt 1993-ban a Philadelphia AIDS-fertőzött homoszexuális ügyvédje, Andrew Beckett, majd a következő évben az együgyű Forrest Gump megformálásával. Előbbi klasszikus drámai szerep, utóbbiban félig visszaköszön a komikusi múlt is, de mind a kettőért járt az Oscar, így Hanks lett Spencer Tracy után a második színész a történelemben, akit egymás után kétszer díjaztak. Utána pedig gyakorlatilag azt csinált, amit akart, és ebbe korántsem csak annyit fért bele, hogy a Halálsoron fegyőrétől a Terminál reptéren ragadt főszereplőjéig sokat újrázott hasonló drámai hősök bőrében.
A hős
A hétköznapok nagy emberei után mi is következhetett volna, ha nem néhány hétköznapinak aligha nevezhető nagy ember? Először jött Jim Lovell űrhajós az Apollo–13-ból, aztán Miller százados a Ryan közlegény megmentéséből, de ugyancsak ide sorolhatjuk Chuck Nolandet, a Számkivetett modern Robinson Crusoe-ját, manapság pedig Hanks alakítja Robert Langdont, az ikonológia professzorát is, aki pár évente megbízhatóan megmenti az egész világot – alkalmasint ráadásul budapesti kulisszák közt.
A szinkronhang
Hazánkban érthető okokból ebben a minőségében a legkevésbé ismert, pedig Tom Hanks “A” listás az animációs filmek sztárjai között is: ő Woody eredeti szinkronhangja a Toy Story-sorozatban, a Polar Expresszben pedig nem kevesebb, mint hat karaktert szólaltat meg.
A forgatókönyvíró és a rendező
Tekintve, hogy gyakorlatilag már minden szerepet végigpróbált, logikus volt, hogy előbb-utóbb a kamera másik oldalán is megjelenik, sőt az írógép mögé is beül, nem? Nos, egyáltalán nem, hiszen hosszan sorolhatnánk a pályatársakat, akik enélkül is beérték. Ő viszont nem egy átlagos hollywoodi sztár, úgyhogy megírta és megrendezte a Nyomul a banda! és a Larry Crowne című filmeket, és dolgozott Az elit alakulat című sorozaton, sőt még a Mesék a kriptából egyik epizódján is.
A rosszarcú
Ha végignézünk a listán, láthatjuk, hogy Tom Hanks tényleg minden létező szerepet eljátszott: volt tűzoltó és katona, vadakat terelő juhász, és bármi, amit csak kívánni lehet. Vagy mégsem? Nos, igazi szemétládát a vásznon nem nagyon alakított – a Micsoda csapat! lecsúszott edzőjeként mondjuk elég visszataszító volt, A kárhozat útján-ban pedig a maffia végrehajtóját játszotta, de ezek azért messze vannak a klasszikus rosszfiú-szerepektől. És ez bizony teljesen tudatos döntés eredménye, saját elmondása szerint ugyanis egyáltalán nem akar gonosz alakokkal foglalkozni: “Én sem akarok olyan rosszfiúkat látni, akik egyszerűen csak rosszak. Miért azok?” Teljesen azonban ez alól a szerepkör alól sem tudta kivonni magát, a hetvenes években ugyanis színpadon belebújt Proteus bőrébe is Shakespeare-től A két veronai nemesben – más szóval igenis teljes a kör.
Tom Hanksből soha nem elég? Szerintünk sem – tavaly meg is néztük és listába szedtük az összes filmjét.
