Sztárok

A legnagyobb születésnapi meglepetést ő szerezte magának – 43 éves Liptai Claudia

Liptai Claudia élete mindig is bővelkedett a váratlan fordulatokban. Születésnapján összeszedtük a legkülönlegesebbeket.

Liptai Claudia nem véletlenül számít a magyar celebvilág nagyasszonyának: a színész- és műsorvezetőnő karrierje és magánélete maga a fordulatosság lexikon szerinti definíciója – és most nyugodtan felejtsük el az olyan unásig ismert dolgokat, mint a Playboy-fotózás. Negyvenharmadik születésnapja alkalmából életének azokat az eseményeit válogattuk össze, amelyekkel még önmagához képest (és talán önmagának) is meglepetést okozott.

Amikor kicsapták az iskolából

Erről a maga idejében persze még csak a közvetlen környezete tudott, de utólag is meglepő azzal szembesülni, hogy az egyébként kifejezetten tehetségesnek tartott lányt rossz magatartása miatt eltanácsolták a Kaffka Margit Gimnázium képzőművészeti tagozatáról. Később viszont maradéktalanul helyrehozta a ballépést: munka mellett, esti iskolában megszerezte az érettségit, majd kijárta Gór Nagy Mária színitanodáját, és felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1997-ben már a Vígszínházból és a Szomszédokból is ismert színészként végzett.

Liptai Claudia és Ábel Anita a Szomszédokban
Liptai Claudia és Ábel Anita a Szomszédokban

Amikor tíz év után visszatért a színházba

2011-re jóformán mindenki elfelejtette, hogy a show-műsorok házigazdájaként és tévés sorozatok szereplőjeként ismert Liptai Claudia honnan jött. Lehetett volna ezzel ugyanígy akár ő is, hiszen valószínűleg semmi szüksége nem volt rá, hogy újra színpadra lépjen, de végül győzött a színművész énje, és az év elején újra kiállt a Centrál Színház deszkáira a Pletykafészek című Neil Simon-darabban Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter társaságában.

Nagy-Kálózy Eszterrel és Rudolf Péterrel a Pletykafészek c. darabban
Nagy-Kálózy Eszterrel és Rudolf Péterrel a Pletykafészek című darabban (Fotó: Centrál Színház)

Amikor regényt írt

Könyvvel jelentkező magyar celebekbe még a festéssel foglalkozó világsztároknál is gyakrabban fut az ember, de regényt írni azért még az ő köreikben is ritkább vállalás. Liptai mindenesetre ezt is bevállalta, és afelől nincs is nagyon vita, hogy nem valaki mással dolgoztatott, hanem tényleg s. k. gyártotta le három hónap alatt Az álomnő című 2012-es kötetet. A megjelenés után persze kapott érte hideget-meleget, de azért megint csak jár neki a jó pont, hogy ő már a kezdet kezdetétől hangsúlyozta: még véletlenül sem képzeli magát írónak ezután sem.

Az álomnő könyvbemutatóján (Fotó: Leéb Ádám)
Az álomnő könyvbemutatóján (Fotó: Leéb Ádám)

Amikor letette a cukrászvizsgát

Már önmagában az is meglepő volt, amikor Liptai 41 évesen bejelentette, hogy itt az ideje újra tanulni valamit, úgyhogy cukrásziskolába megy – hát még az, amikor egy évvel később közölte, hogy be is fejezte a tanfolyamot, és Liptai Claudia bemutatta a 92 százalékos teljesítményről szóló, jeles minősítésű bizonyítványát. Hallottunk már néhány hasonlóan hajmeresztő fogadalmat, és tudjuk, mi lett a legtöbbnek az eredménye, úgyhogy ezért a lépésért feltétlenül jár a kalapemelés.

Amikor kiderült, hogy ismét gyermeket vár

Kevés hazai celeb magánéletét ismerjük olyan alaposan, mint Liptai Claudiáét, így aztán a többség tökéletesen tisztában volt vele, hogy egy boldog párkapcsolat, rövidebb ideig elkerülte a műsorvezetőt. A fordulat végül pont a fentebb említett képzés, kapcsán állt be, amikor Claudia és tanfolyamnak helyet adó Pataki cukrászda tulaja, Pataki Ádám egymásba szeretett. Ma pedig már azt is tudjuk, hogy Liptai Claudia és párja gyermeket várnak, és úgy tűnik, hogy minden a legnagyobb rendben van.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top