Sztárok

5 kiábrándító hollywoodi válás, ami után nehéz hinni az igaz szerelemben

Ha egy kapcsolat véget ér, az mindig fájdalmas, és bármilyen jó volna, ha így történne, de sokan nem békében válnak el. Akad néhány olyan válás is, ahol igazán eldurvultak a dolgok.

Kim Basinger és Alec Baldwin

2002-ben, kilencévnyi házasság után vált el a kilencvenes évek egyik álompárjának tartott Kim Basinger és Alec Baldwin, amikor a lányuk, Ireland még csak hétéves volt. Már a váláshoz vezető okok – Basinger szerint férje a házasságuk alatt fizikailag és érzelmileg is bántalmazta őt – is kellően csúfosak, de a történet itt nem ér véget.

Öt kiábrándító hollywoodi válás, ami után nehéz hinni az igaz szerelemben

A válás elhúzódása az esetükben nem az anyagiaknak köszönhető, hanem annak, hogy négy éven át küzdöttek a gyermekük felügyeleti jogáért a bíróságon, a legalantasabb eszközöket is bevetve. Volt idő, amikor Baldwin elvesztette a láthatási jogát, és elhíresült az a nyilvánosságra került telefonbeszélgetés is, amikor a lányát szapulta. Ma már Ireland felnőtt, és Basinger is jóban lett exférjével, és állítása szerint annyit biztosan megtanult a kapcsolatból, hogy kerülni kell a rosszfiúkat, és a kedves, humoros pasikat kell választani.

Johnny Depp és Amber Heard

Ezen a váláson még nem vagyunk túl, sőt jelenleg is zajlik, és az eddigieket látva biztosak lehetünk abban, hogy lesznek még további kellemetlen fejlemények. Nagyjából egyévnyi házasság után a fiatal színésznő, Amber Heard adta be a válókeresetet, nemcsak kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva, hanem arra is, hogy a dührohamokkal küzdő Johnny Depp a kapcsolatuk alatt többször is bántalmazta őt.

Öt kiábrándító hollywoodi válás, ami után nehéz hinni az igaz szerelemben

Ugyan a színésznő a bántalmazások nyomairól fotókat is mutatott a nyilvánosságnak, ez sokakat nem győzött meg, és legalább annyian támadták őt hazudozás vádjával és azzal, hogy csak azért ment hozzá Depphez, mert a pénzét akarja, mint ahányan elfordultak Depptől a botrány miatt. Az ügyben a színész előző kapcsolatából született lánya, sőt az exe is megszólalt a védelmében, és a nyilatkozatháborúba több közös ismerősük is beszállt. Ők már csak az ügyvédeiken keresztül kommunikálnak egymással. Az utolsó fejlemény az volt, hogy a válási procedúra rendezéséig az azóta láthatóan lefogyott Heard visszavonta az eltartási kérelmét, mert nem szerette volna, ha az emberek azt hiszik, hogy ez az egész csak a pénzről szól.

Meg Ryan és Dennis Quaid

Meg Ryan és Dennis Quaid a kilencvenes évek elején házasodtak össze, és 2001-ben váltak el. Akkoriban a sajtó teli volt a sztorival, hogy Ryan megcsalta a férjét a Túszharc című film forgatásán, amikor összejött filmbéli partnerével, Russell Crowe-val, utána pedig azon csámcsogtak az újságírók, hogy Crowe nem sokkal a botrány kirobbanása után dobta is a színésznőt, aki így két szék között a földön találta magát.

Öt kiábrándító hollywoodi válás, ami után nehéz hinni az igaz szerelemben

Persze az igazság mindig árnyaltabb a bulvárlapok címoldalainál: Ryan azóta elmondta, hogy ugyan a sajtó az ő hűtlenkedésével volt teli, de az éremnek mindig két oldala van, és Dennis Quaid a házasságuk idején sosem volt hűséges hozzá, és számtalan nővel megcsalta. Közös fiuk, az azóta maga is színészként dolgozó Jack a válás idején nyolcéves volt. A bulvárcikkek annyira ráégtek Meg Ryan karrierjére, hogy a filmjei bukni kezdtek, ő pedig azóta sem tudott kikecmeregni ebből a karriertemetőből.

Brad Pitt és Jennifer Aniston

2000-ben házasodtak össze hatalmas csinnadrattával egy malibui villában, és a buli ára nagyjából egymillió dollárra rúgott. Ők voltak Hollywood aranypárja, és mindenki arra vágyott, hogy az ő buliján Brad és Jen kézen fogva sétáljon végig a vörös szőnyegen. A világ legszexibb pasija együtt Amerika kedvenc leányával. Hát nem álomszerű? Azonban egyszer minden álom véget ér.

Öt kiábrándító hollywoodi válás, ami után nehéz hinni az igaz szerelemben

A viharfelhők 2004-ben kezdtek el gyülekezni a pár fölött, amikor Brad Pitt forgatni kezdte a Mr. és Mrs. Smith című akcióvígjátékot, amelyben Angelina Jolie volt a partnere. Ekkor már a színész és Jennifer Aniston házassága amúgy is problémákkal küzdött: Pitt nagyon szeretett volna gyereket, de Aniston még a karrierjére akart koncentrálni. Később Pitt nyilvánosan elvesztegetett éveknek nevezte az Anistonnal együtt töltött idejét, utalván arra, hogy csak a családjában, a gyerekeivel együtt tudott igazán kibontakozni. Máig nem tudni pontosan, hogy Pitt vajon megcsalta Anistont Jolie-val, vagy ez már csak azután történt meg, hogy a színész kimondta a szakítást, de az biztos, hogy nagyon gyorsan összebútorozott a színésznővel, akivel a családalapítás sem váratott sokáig. Anistont pedig a 2005-ös válása óta vagy azzal piszkálja a sajtó, hogy még mindig szerelmes Pittbe, vagy azzal, hogy minden egyes nagyobb kajálása után meggyanúsítják azzal, hogy terhes.

Woody Allen és Mia Farrow

A szó hagyományos értelmében Woody Allen és Mia Farrow sosem házasodott össze, a szakításuk mégis akkora hullámokat keltett, sőt kelt a mai napig, hogy azzal sok durva válás sem tud versenyre kelni.

Öt kiábrándító hollywoodi válás, ami után nehéz hinni az igaz szerelemben

A pár 1979-ben jött össze, és Farrow egészen az 1992-es szakításukig igazi múzsája volt a rendezőnek, akivel 15 filmben dolgozott együtt. A szakítás akkor következett be, amikor a színésznő megtudta, hogy a háta mögött Allen összejött az akkor 21 éves, örökbefogadott lányával, Soon-Yivel. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Farrow-nak 14 (!) gyereke van, egy részük saját, egy részük örökbefogadott, és Soon-Yit hétéves korában fogadta örökbe akkori férjével, André Previn zeneszerzővel. A színésznő azonnal kidobta lakásából Soon-Yit és Allent, akiről a sajtó akkoriban sokat cikkezett, miszerint a fogadott lányával jött össze. Ezzel szemben Soon-Yi azt állítja, számára Allen sosem volt apafigura, és gyerekkorában egyáltalán nem állt hozzá közel, és az apjának mindig is André Prevint tekintette. Azonban a botrány nem állt meg itt: Farrow azzal vádolta Allent, hogy zaklatta a kislányukat, Dylant, és bár rendőrségi feljelentés nem történt, az eset azóta is gyakran előjön, és kavar viharokat – legutóbb épp a cannes-i filmfesztivál idején.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top