Sztárok

Rékasi Károlynak új munkát kellett keresnie

Már-már unja az egészségi állapotát firtató kérdéseket Rékasi Károly, aki most azt élvezi, hogy végre ismét hasznosnak érezheti magát. Az új munkájában nem akadályozza a két mankója.

Korábban már mesélt arról Rékasi Károly, hogy nem kap szerepet a színházban, és az állapota miatt a Barátok közt forgatásai sem jöhetnek szóba. A BEST magazinnak elárulta nemrég, hogy a tartalékai elfogytak, és Rékasi egy éve nem is dolgozott. Most újra dolgozik, igaz, nem a színházban és egyelőre a sorozatban sem tűnik fel. 

Rékasi Károlynak új munkát kellett keresnie

“Sajnos sem a József Attila Színházban nem tudok dolgozni, sem pedig a stúdióban, ahol a Barátok köztöt forgatják. Már nem várhatom el, hogy alkalmazkodjanak hozzám. Kiszámíthatatlan helyzetek sorozata, amit nekem ez az állapot produkál. Tudomásul kell vennem, hogy amikor helyreáll az egészségem, és teljes erővel tudok megint a hadszíntérre lépni, akkor dolgozom majd színpadon. De addig egy másik munkát kellett keresnem, és szerencsére a szinkronberkek befogadtak. Ha az embernek van valamiféle megnyilvánulási helye, van munkája, és alkalmazzák, akkor azt érzi, hogy rá még mindig szükség van, és lehet használni. Ez a tudat pedig hozzásegít a gyógyuláshoz” – magyarázta az AcNewsnak a színész.

via Facebook/Rékasi Károly
via Facebook/Rékasi Károly

Ahogy Rékasi Károly mondja, ha nem jön a szinkronmunka, akár árufeltöltőnek is elment volna, mert az is ugyanolyan munka, mint bármelyik, és ha pénz kell, akkor nem lehet válogatós. A színész nem tudja, mikor állhat újra színpadra, de már nagyon várja, hogy szerelmével, Pikali Gerdával együtt dolgozhassanak. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top