nlc.hu
Sztárok
Űrhajós akart lenni és katona: 69 éves Hillary Clinton

Űrhajós akart lenni és katona: 69 éves Hillary Clinton

Véletlenül senki nem jut az amerikai elnöki szék közelébe – pláne nem egy nő. Kőkemény asszony ünnepli ma a születésnapját, ennél is jóval nagyobb ünneplésre készülődve.

A mai napon 69 éves lett Hillary Clinton, és a dolgok jelenlegi állása szerint jó esélye van rá, hogy a nyolcnapos köszöntési határidőből épp csak egy kicsit kicsúszva, november 8-án elég nagy utólagos ajándékot is kapjon az Egyesült Államok polgáraitól, amennyiben megválasztják Donald Trumppal szemben az ország első női elnökévé. Na de hadd szabadjon rögtön csavarni is egyet a mondaton: azt még véletlenül sem állíthatja senki, hogy sikere esetén ajándékba kapja az elnökséget az egykori first lady (akinek egyébként exelnök férje, Bill Clinton is nemrég ünnepelte a születésnapját). Itt bizony különleges tehetségről, elszántságról és (főleg botrányokkal szembeni) állóképességről, meg jó öt évtizednyi, nagyrészt erős ellenszélben elvégzett kemény munkáról van szó. A teljes történettel nyilván egy egész könyvet meg lehetne tölteni, az elemzésével pedig többet is, de azért egy vázlatos portré is elég sokat tud mondani a születésnapos nőről, aki pár napon belül történelmet írhat a férfiak uralta világban.

Mindig is vonzották a férfiasnak tartott hivatások

A politika eleinte ugyan nem izgatta, de Hillary Clintont már akkor sem az érdekelte, ami a többi lányt: kiskorában baseballjátékos, majd asztronauta akart lenni. 13 évesen jelentkezett is a NASA-hoz levélben, amire az amerikai űrhivatal azt válaszolta, hogy lányokat nem vesznek fel űrhajósnak.

27 évesen aztán lefutotta nagyjából ugyanezt a kört a haditengerészetnél is: jelentkezett sorozásra, de közölték vele, hogy túl idős, nem elég jó a látása, és különben is nő.

Hillary a USS Fitzgerald fedélzetén (Fotó: NOEL CELIS/AFP)
Hillary a USS Fitzgerald fedélzetén (Fotó: NOEL CELIS/AFP)

És megkapta ugyanezt az egyetemen is. Miután felvételt nyert a Harvard és a Yale jogi karára is, egy ismerőse bemutatta a Harvard egyik professzorának azzal, hogy éppen az egyetem és annak legerősebb riválisa között készül dönteni – mire a tanár azt felelte, hogy a Harvardnak nincs erős riválisa, és nincs szüksége több nőre. Hillary ezek után érthető módon a Yale-t választotta, de azzal ott is szembesülnie kellett, hogy férfiterepen mozog: 208 fiú évfolyamtársára mindössze 26 lány jutott.

Egy ideig dolgozott egy halfeldolgozó üzemben is, és nem éppen az irodán: saját kezével belezte a halakat.

Hillary 17 évesen (Fotó: Lee Balterman/Getty Images)
Hillary 22 évesen (Fotó: Lee Balterman/Getty Images)

Soha nem húzódott a férje árnyékába

Eleve ő volt már a kezdeményező fél is: úgy ismerkedtek meg a Yale-en Clintonnal, hogy felállt, odament hozzá, és közölte vele: “Ha már folyton engem bámulsz, én meg visszabámulok, akár be is mutatkozhatunk. Hillary Rodham vagyok.”

Ennek ellenére Clintonnak háromszor is meg kellett kérnie a kezét, mire igent mondott neki, férje nevét pedig 1975-ös házasságkötésüket követően még hét évig nem volt hajlandó felvenni. Döntéséért anyósa és édesanyja is folyamatosan piszkálta, ő azonban azt mondta, ez jelzi, hogy még mindig önmaga – és 1982-ben is csak azért lett végül mégis Clinton, hogy az arkansasi kormányzóvá választott Bill imázsát erősítse.

A rossz nyelvek (vagy a tárgyilagosabb elemzők) szerint házasságuk is csak egy mindkettőjük politikai karrierjét erősítő és a Demokrata Pártnak új arculatot adó érdekszövetség, és leginkább ez az oka annak is, hogy túlélte a Hillary győzelme esetén kormányában is szerepet kapó Bill Clinton számos félrelépését.

Bill és Hillary az egyetemen (Fotó: Wellesley College/Getty Images)
Bill és Hillary az egyetemen (Fotó: Wellesley College/Getty Images)

Ez persze csak feltételezés – az viszont tény, hogy amikor férje megszerezte a fentebb már említett kormányzói címet, a poszttal járó jövedelme évi 35 ezer dollár volt, míg a jogászkodó és cégvezetői pozíciókat is betöltő Hillary 100-190 ezret keresett évente.

Később, Bill Clinton elnöksége alatt Hillary lett az első és mindmáig egyetlen first lady, akinek irodája volt a Fehér Ház nyugati szárnyában.

Aztán 2001 januárjában ő lett az első és egyetlen olyan nő is az USA történetében, aki egyszerre volt first lady és hivatalban lévő politikus, ugyanis férje csak 20-án adta át az elnökséget, ő viszont már 3-án elfoglalta a New York-i szenátor hivatalát.

Hillary leteszi a szenátori esküt (Fotó: Getty Images)
Hillary leteszi a szenátori esküt (Fotó: Getty Images)

Sokszor direkt nem mutatja magát nőiesnek

Noha 1998-ban egyszer már szerepelt a Vogue címlapján, 2007-ben – amikor először pályázott az elnökjelöltségre – az utolsó pillanatban visszalépett az újabb fotózástól, mert nem akart túl nőiesnek tűnni.

A nemrég Trumppal szembeni harmadik elnökjelölti vitáját is megnyerő Hillary Clinton politikai stílusa az elemzők szerint eleve férfias: kimondottan harcos, konfrontatív típus, és hajlamos az ellenfelei démonizálásra is. Egyes tanulmányok szerint Barack Obama a maga elfogadóbb problémakezelésével egyenesen femininebb politikus, mint ő.

Űrhajós akart lenni és katona: 69 éves Hillary Clinton

De ha kell, nagyon is kiáll a nőkért

Amikor 2010-ben egy sajtótájékoztatón megkérdezték, ki a kedvenc divattervezője, visszakérdezett, hogy egy férfinál is érdeklődne-e ugyanerről a riporter, amire az illető kénytelen volt elismerni, hogy valószínűleg nem. (Ettől függetlenül az Armanit például biztosan nem veti meg Hillary Clinton, támadták is érte rendesen.)

Űrhajós akart lenni és katona: 69 éves Hillary Clinton

És különben is…

Nem elég, hogy férjéhez hasonlóan neki is van Grammy-díja, még hamarabb is kapta: míg Bill Clintont csak 2005-ben tüntették ki a My Life című hangoskönyvéért, őt már 1997-ben elismerték az It Takes a Village-ért.

2004-ben Észtországban asztal alá itta John McCaint. Állítólag négy vodkával nyert a későbbi republikánus elnökjelölttel szemben.

Kedvenc csemegéje a csili, és még a salátát is csípős szósszal eszi, csilipehely és Tabasco nélkül el sem indul sehova. Hát csoda, hogy olyan nehéz ujjat húzni vele?

Hillary és Bill egy New York-i gyorsétteremben, a szenátori választások előtt (Fotó: Getty Images)
Hillary és Bill egy New York-i gyorsétteremben, a szenátori választások előtt (Fotó: Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top