Na persze, a körülmények nem mindig adottak ahhoz, hogy egy zenész (énekes) élőben zenéljen (énekeljen), a FEM3Café stúdiója pedig egyáltalán nem az a hely, ahova az Edda művek roadjai fél perc alatt behordhatnák a zenekari motyót, felállíthatnák, Pataky Attila pedig hakniszag nélkül énekelhetné a mikrofonba, hogy:
“Ünnep oly szép, a gyertya ha ég,
A szeretet asztalánál ott ülünk mindannyian.
Hó és hideg, de a szándék meleg,
A kevés is több lesz, ha a szíved adod bele.”
Vagy akár azt, hogy:
“Állj mellém,
És figyeld, hogy csinálom,
Szorosan állj mellém,
A többi jön magától.”
A felvételt köszönjük a FEM3 és az Édes élet egyik tartópillérének, Berki Krisztiánnak, aki büszkén osztott meg két dedikált Edda CD-t is, amit a rákból önerőből felgyógyult Pataky Attilától (Attitól) kapott.
Edda: Kínoz egy ének