A 28 éves énekesnő, Adele vagyona máris 92 millió fontra rúg, pedig 2015-ben még csak a negyedik helyen állt a harminc leggazdagabb brit sztárt felvonultató listán.
A több millió dollárt visszautasító Adele-t a Heat magazin éves rangsorának második helyén a 27 éves Harry Potter-sztár, Daniel Radcliffe színész követi, míg a harmadik helyre a 25 éves énekes és dalszövegíró, Ed Sheeran került, aki fiatal kora ellenére máris tetemes vagyont tudhat a magáénak.
A One Direction fiúcsapatot korábban együttesként kezelték, ezért is vezethették évekig a rangos listát. Idén ugyanakkor a tagok már önállóan szerepelnek. A banda volt tagja, a 23 éves Zayn Malik a negyedik helyezett a Heat rangsorában, őt követi a 22 éves Harry Styles, a nála egy évvel idősebb Liam Payne a hetedik. A nyolcadik és kilencedik helyen a szintén zenekartag Niall Horan és Louis Tomlinson neve olvasható.
A szintén a Harry Potter filmekkel világhírt szerző, 26 éves Emma Watson elhappolta a One Direction-os fiúk között a hatodik helyet, míg a lista 10. helyét a Harry Potter-banda harmadik tagja, Rupert Grint foglalja el.
Íme a leggazdagabb 30 éven aluli brit sztárok listája
- Adele – 92 millió font (31,5 milliárd forint)
- Daniel Radcliffe – 74 millió font (25 milliárd forint)
- Ed Sheeran – 45 millió font (15,4 milliárd forint)
- Zayn Malik – 38 millió font (13 milliárd forint)
- Harry Styles – 37 millió font (12,7 milliárd forint)
- Emma Watson – 35 millió font (12 milliárd forint)
- Liam Payne – 34 millió font (11,6 milliárd forint)
- Niall Horan – 34 millió font (11,6 milliárd forint)
- Louis Tomlinson – 33 millió font (11,3 milliárd forint)
- Rupert Grint – 29 millió font (10 milliárd forint)
A Heat magazin hatodik éve listázza a hírességek vagyonát szórakoztatóipari szakértők részvételével. A testület a filmes, televíziós, lemez- és reklámszerződések alapján becsüli meg a hírességek vagyonát.
A lista idén a 30 év alatti öt leggazdagabb nemzetközi sztár rangsorát is közzétette. Ezt a csoportot a 26 éves Taylor Swift vezeti 192 millió fontos (66 milliárd forintos) vagyonával.