Sztárok

Veréb Tamás: nem bújhatok álarc mögé a Sztárban sztár győzelem után

Tíz héttel ezelőtt Veréb Tamás nevét még csak kevesen ismerték az országban, tegnap azonban régóta ismert énekeseket maga mögé utasítva megnyerte a Sztárban sztárt. Eddig elbújhatott mások mögé, róla keveset tudunk.

Nehéz feladat vár az énekesre, aki mostantól nem bújhat álarc mögé. Ha szeretné a Sztárban sztár győzelemből kihozni a maximumot, Veréb Tamásként is meg kell szerettetnie magát a nézőkkel.

Veréb Tamás: nem bújhatok álarc mögé a Sztárban sztár győzelem után

“Hihetetlenül boldog vagyok, hogy nyertem, de őszintén azt gondolom, hogy ebben a versenyben nem a győzelem számít. Útközben a stúdió felé, átgondoltam ezt az egész versenyt, és hogy mit szeretnék. Letettem minden izgalmat, és nem érdekelt, hogy ki fog ma nyerni. Ugyanúgy koncentráltam a feladatokra, mint korábban, nem éreztem magam semmilyen különleges terhet. A versenytársakkal teljes szívből szorítottunk egymásnak.”

Valószínű, hogy amikor annak idején kiderült, kik lesznek idén a Sztárban sztár versenyzői, nem sokan tippeltek volna a a döntőbe került négyes névsorára. 

Veréb Tamás: nem bújhatok álarc mögé a Sztárban sztár győzelem után

“Érdekes módon már a műsor elején nagyon jó barátság alakult ki négyünk között Nagy Adrival, Kocsis Tiborral és Muri Enikővel, és pont így négyen álltunk a színpadon az utolsó adásban. Szakmailag és emberileg is sokra tartom őket. Persze ez verseny is volt, de igazából nem az számított, hogy ki nyeri a trófeát, hanem, hogy egy hatalmasat bulizzunk, és megríkassuk a nézőket, utána meg megnevettessük őket” – mondja a győztes, akinek most az lesz az első számú feladata, hogy ne csak mások bőrébe bújva, hanem Veréb Tomiként is ismertté váljon a hazai popzenei életben. 

Veréb Tamás: nem bújhatok álarc mögé a Sztárban sztár győzelem után

“Hiszek az őszinte produkciók erejében, amihez az kell, hogy minden karakterben ott bujkáljak én, Veréb Tomi is. Saját dalokkal, videoklippel is készülök, és természetesen ezen felül nagy örömmel építem a táborom a közösségi oldalakon, ahol szintén őszinte tartalmakat osztok meg magamról és a művészetemről. Megismert az ország azon része, akik eddig nem láttak, vagy nem láthattak a színházban. Ez a felület nekem nagyon sokat jelent, és hálás vagyok a rengeteg nehéz, ámde szép feladatért, amelyben megmutathattam magam a színpadon.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top