Bodrogi Gyula reagált Törőcsik Mari szavaira

nlc | 2016. November 16.
Bodrogi Gyula elsőként látta Bér­czes László beszélgetőkönyvében Törőcsik Mari gondolatait. A színművész nem emlékszik pontosan, hogy volt felesége az Erzsébet hídon szállt volna ki kocsijából, de nem kételkedik szavaiban.

Bodrogi Gyula és Törőcsik Mari sohasem voltak rossz viszonyban – írja a Blikk. “A Markó utcai válóperes tárgyalásunkon szívből kacagtunk, mert az ülnök a közös tanút, Pethes Gyuri barátunkat hívta be helyettem. Azt hitte, ő a férj, mert a másik padon ült. Mi meg szinte össze voltunk bújva Marival, és egymás szájából vettük ki a szót” – mesélte a színész, aki azt is elárulta, Voith Ágit gyermekük miatt vette feleségül, akivel már 34 éve nem élnek együtt, de a mai napig nem váltak el egymástól. “Mari őszinte megfogalmazását helytállónak tartom. Kilenc évig tartó házasságunk alatt nekem is szinte mindig volt valakim, akárcsak neki, majd jött Ági, de ekkor már Mari és Géza között is több volt futó kalandnál” – mondta Bodrogi Gyula.

 

Exit mobile version