Sztárok

Való Világ 8: ők párbajoznak vasárnap

A szerda este mindig izgalmas a Való Világban, ugyanis ekkor derül ki, hogy ki az a két ember, aki vasárnap megküzd a bent maradásért, és folytathatja a játékot a milliós nyereményért.

Kiválasztottként szerda este VV Atinak kellett megmagyaráznia, majd végül kimondania, hogy ki lesz az, akivel vasárnap kivonul a villából a stúdióba. VV Ginát említve közölte, hogy nem kamázza, mert Mici mellé állt, és amúgy is sunyinak véli, Somának pedig azt mondta, hogy azóta rossz a viszonyuk, mióta a “napraforgó” jelzővel illette a fiút.

Egy ideig úgy tűnt, hogy VV Soma lesz az, akit kivisz magával, de végül nem őt választotta, hanem… 

A Való Világ 8 a vasárnapi kiszavazás után öt játékossal folytatódik, a széria pedig december 11-én ér véget.

(Ha nem nézted meg a videót: Ati Ginát viszi ki)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top