Nem minden hírességnek adatik meg azonban a saját erőből meggazdagodás lehetősége, ugyanis vannak köztük olyanok is, akiknek már eleve (majdnem) minden megadatott gazdag szüleik révén. Hogy az alábbi celebeknek emiatt a sikerért sem kellett megküzdeniük, az persze súlyos túlzás, hiszen ha valaki nem elég tehetséges vagy szorgalmas, az általában – tisztelet a néhány jól ismert kivételnek – hátszéltől függetlenül elég hamar a rivaldafény perifériáján találja magát, de az biztos, hogy a luxust nekik nem kellett sokat szokniuk, amikor befutottak.
Jake Gyllenhaal
Hogy a nővére is híres színész, az tiszta sor, de azt már sokan nem tudják, hogy az egész család filmesekből áll: az apuka, Stephen Gyllenhall rendező, az anyuka, Naomi Foner pedig Oscarra is jelölt Golden Globe-díjas forgatókönyvíró. Más szóval Gyllenhaaléknál soha nem jelentett gondot a hónap vége.
Adam Levine
A Maroon 5 énekeseként és a Voice zsűritagjaként ismert sztárnak Fred Levine, az M.Fredric nevű ruhaüzletlánc alapító-tulajdonosa az édesapja. Ami azt illeti, a zenekara sem éppen az utcasarkon alakult, ugyanis két későbbi társával is a Brentwood School nevű, jól ismert magániskolában barátkoztak össze.
Tori Spelling
A sztár apja Aaron Spelling, a Melrose Place-től a Dinasztián át – minő meglepetés – a Beverly Hills 90210-ig számos sikersorozatot gyártó Spelling Television alapítója, egyben minden idők legtermékenyebb amerikai tévés író-producere, valamint a 2009-es év 11. legjobban kereső elhunyt híressége volt. Ennek fényében különösen érdekes, hogy az egyébként gázsija miatt is hisztiző Tori Spelling azt írta 2013-as könyvében, hogy elég komoly anyagi gondokkal küzd.
Lady Gaga
Az anyósülésről skálázó Lady Gaga is tehetős családból származik: a manhattani Upper West Side-on nőtt fel és magániskolába járt. Ettől függetlenül a munkamorált volt honnan lesnie, ugyanis a telekommunikáció területén és internetes vállalkozásokban tevékenykedő szülei szerény környezetből érkező, napi tíz-tizenkét órákat dolgozó emberek. Így már nem is csoda, hogy ő is egyedül építette fel a saját zenei karrierjét – leszámítva persze azt, hogy amikor emiatt otthagyta az iskolát, egy évig az apja fizette az albérletét.
Psy
Hogy mi az a Gangnam a Gangnam Style címében? Szöul egyik leggazdagabb városrésze. És hogy honnan származik a dal előadója, Psy? Bingó, Gangnamból. A sztár édesapja egy félvezetők és komputerchipek kereskedelmével foglalkozó cég vezérigazgatója (a cégben magának az énekesnek is van részesedése), édesanyja pedig étterem-tulajdonos. A Gangnam-stílus maga az ember
Edward Norton
A színész édesapja államügyész volt Jimmy Carter elnöksége alatt, majd a környezetvédelem ügyének szentelte magát jogászként, anyai nagyapja pedig ingatlanfejlesztőként Baltimore-tól Bostonig több városon otthagyta a keze nyomát – többek között a marylandi Columbián is, ahol Edward Norton felnőtt.
Taylor Swift
Nem a semmiből lett a legtöbbet kereső híresség Taylor Swift sem: az énekesnő egy 11 hold alapterületű pennsylvaniai farmon nőtt fel, apja pénzügyi tanácsadó, anyja egy befektetési alap marketingigazgatója volt. A saját kiadója beindítását is édesapja tette lehetővé némi kezdőtőke révén.
Rooney Mara
Apja családja alapította a New York Giants nevű amerikaifoci-csapatot, anyjáé pedig a rivális Pittsburgh Steelerst – különös házasság, az egyszer biztos, de az még ennél is nyilvánvalóbb, hogy volt mit a tejbe aprítaniuk.
Ariana Grande
Az énekesnő édesapja a vezérigazgató az Ibi Designs Inc. nevű dizájncégnél, amelynek olyan kliensei voltak, mint az USA egyik legnagyobb játékbolthálózata, a FAO Schwarz, vagy a kilencgyerekes Eddie Murphy, édesanyja pedig – akitől saját bevallása szerint a szorgalmát örökölte – egy telefonokat és riasztókat forgalmazó cég élén áll.
Gwyneth Paltrow
Ő is azon sztárok sorát gyarapítja, akik gyerekként magániskolától magániskoláig vándoroltak – megtehette, hiszen édesanyja a Will és Grace-ből, valamint az Apádra ütök-filmekből ismert Blythe Danner, édesapja pedig Bruce Paltrow író-producer volt.
Miley Cyrus
Apja, Billy Ray Cyrus aznap is vezette a Billboard country-slágerlistáját, amikor ő megszületett, és volt, amikor 50 millió dollárra becsülték az 55 évesen is kölyökképű sztár vagyonát. Persze Miley így is rég túlszárnyalta az öreget: manapság 200 millió dollár körül jár.
Brooke Shields
Már az sem rossz pedigré, hogy édesanyja, Teri Shields színésznő, producer és modell volt, édesapja, Frank Shields pedig vezető beosztásban dolgozott a Revlonnál, de ez még csak a kezdet: a filmsztár apai ágon egy sor olasz nemesi család örököse, felmenőit az egyik vérvonalon egészen a 14. századig vissza tudja vezetni, nagymamája pedig még maga is hercegnő volt.