nlc.hu
Sztárok
Stohl Andrást egy idős nő csábította az ágyba a Válótársakban

Stohl Andrást egy idős nő csábította az ágyba a Válótársakban

Nem ez az első eset, hogy Stohl András magánélete nagyon összecseng azzal, amilyen szerepet éppen alakít. Korábban a színpadon volt bűnbánó rendőr, most pedig a családjáért küzdő férj a Válótársakban.

Stohl András válása a múlt héten sok indulatot gerjesztett, és ez bizony kihat a sztárra is. Óhatatlanul is összemosódik kicsit a fikció és a valóság a Házassági leckék középhaladóknak című színdarabban, ahol Stohl egy csalfa férjet alakít, aki képtelen parancsolni a vágyainak. 

“András magánélete és a szerepének az egyezése nyilvánvaló, ami némi félelemmel tölt el. Ezek a túlságos egyezések ugyanis leránthatják a darabot onnan, ahol van, vagyis kizökkenthetik a nézőt. András balesete után közvetlenül, amikor a Jó zsaru, rossz zsaruban játszott, ő is és a közönség is érezte az előadások alatt a zsigeri egyezést. Nem voltak könnyű pillanatok azok sem” – mondta korábban egy napilapnak Puskás Tamás rendező.

De nemcsak a színházban, hanem a Válótársakban is sok a hasonlóság. A sorozat mai részében a színész karaktere, Bálint, roppant kínos helyzetbe kerül.  

Stohl Andrást egy idős nő miatt került kínos helyzetbe a Válótársakban

Az anyagi gonddal küzdő üzletember végső elkeseredésében egy idős, éppen válófélben lévő milliomos hölgyet próbál becserkészni, ám ezúttal rossz lóra tesz. A nő, akit Bánfalvy Ágnes alakít, elintézi, hogy Bálintnak esélye se legyen többet volt feleségénél, Zsófinál.

Stohl Andrást egy idős nő miatt került kínos helyzetbe a Válótársakban

Hogy ebből hogyan jön ki Stohl karaktere, azt egyelőre még nem tudjuk, de a Válótársakban sem csak szex van, néha bizony a férfiak is sírnak. Talán ez is egy ilyen alkalom lesz.

“Olyan fordulatot vesz a történet, ahol Bálintnak nem szexelni, inkább zokogni van kedve. Rájön, hogy mit veszített, amivel egyébként eddig is tisztában volt, csak most rájön, hogy még messzebbről kell visszaküzdenie magát a családjához. Ilyenkor egyébként minden férfi saját magát sajnálja, ez bennünk van, hiúsági kérdés, amiben elbukott a karakterem” – mondta korábban az NLCafénak Stohl András.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top