Elég jó időszakot élt a mozi világa 2001 utolsó előtti hetében, ugyanis nemcsak A Gyűrűk Ura: A Gyűrű szövetségét mutatták be azokban a napokban, hanem az Egy csodálatos elmét is. Bár a mából nézve a két folytatás és a három Hobbit-film miatt a Tolkien-adaptáció talán nagyobb durranásnak tűnik, tizenöt éve ugyanakkorát szólt a Bud Spencert is jól alakító Russell Crowe főszereplésével a skizofréniával küzdő Nobel-díjas matematikus, John Nash élete alapján forgatott film is, és a következő évi Oscar-gálát is ketten uralták négy-négy díjal. Sőt utóbbi tekintetben a Csodálatos elme rendesen fölül is kerekedett, ugyanis a legjobb filmnek, a legjobb adaptált forgatókönyvnek és a legjobb rendezőnek járó szobrot is elhappolta A Gyűrűk Ura első része elől, sőt a névrokonát, Jennifer Anistont igazi kincsnek tartó Jennifer Connelly megkapta érte a legjobb női mellékszereplő díját is.
Hogy mi a film titka? Nos, a hitelesség biztos nem, az ugyanis ma már köztudott, hogy a valódi Nash életét alaposan kiszínezték, de azon kívül szinte minden, mert akár a mentális betegséggel küzdő zseni ábrázolását, akár a romantikus szálat, akár a korrajzot nézzük, minden tökéletes benne. A párbeszédek pedig külön is, úgyhogy mi most az évfordulót a húsz kedvenc idézetünkkel ünnepeljük meg. Íme.
“Volna egy matematikai magyarázat a nyakkendője csúfságára.”
“Úgy látom, hogy szokásává vált a tévedés.”
“Bár burokban nőttem fel, kiegyensúlyozott vagyok. Legkisebbségi komplexussal.”
“Az első tanárnőm azt mondta, hogy dupla adag aggyal születtem, de fél adag szívvel.”
“Őszintén szólva, nem bírom az embereket. És ők se nagyon engem.”
“Nem tudom pontosan, hogy mit kell mondanom ahhoz, hogy közösülj velem, de kérlek, vegyük úgy, hogy már elmondtam, hiszen csak testnedvcseréről van szó. Rátérhetnénk rögtön a szexre?”
“Annak a Newton gyereknek igaza volt.”
“Én tisztelem a sört!”
“Azt gondolom, ez az óra időpocsékolás önöknek, és ami sokkalta rosszabb, nekem is.”
“Az ember annyi rémtettre képes, amekkora a fantáziája.”
“Szóval jól nézzenek ki, fiúk. Mert ez maguktól egyébként eléggé távol áll.”
“Isten biztosan festő. Különben miért lenne ennyi szín?”
“Vonzónak találom. Agresszív közeledése azt súgja, hogy ön is engem. Mégis, a rituálé megköveteli, hogy tovább folytassuk a plátói aktusokat, mielőtt szexelünk. E szellemben folytatom hát. De ha a tényeket veszem, akkor csak közösülni akarok önnel, minél hamarabb. Most felpofoz?”
“Viszonyunk indokol hosszú távú kötöttséget? Mert kell valami bizonyíték, ellenőrizhető empirikus adat.”
“Azt hiszem, amit érzek, az a kötelezettség. Vagy a bűntudat, mert el akarok menni. Düh, Johnnal szemben, Istennel szemben. De a babára nézek, és muszáj lesz azt a férfit látnom, aki elvett. És azzá is válik. Átalakul valakivé… valakivé, akit szeretek, én pedig valakivé, aki őt szereti. Nem mindig van ez. De elégszer.”
“Mire jó az őrültség, ha már nem is szórakozhatsz?”
“Nekem itt kell lennem velem.”
“Most, hogy már tudom, hogy valódi, ki maga, és mit tehetek önért?”
“Elértem az őszinteség egy olyan fokát, ami a hülyeséggel határos.”
“Csak a szerelem rejtélyes egyenleteiben lehet bármi logika vagy okozat.”
