nlc.hu
Sztárok

Elítélte a bíróság Gesztesi Károlyt

Megszületett az ítélet Gesztesi Kárly ügyében, akit elítélt a bíróság ittas vezetésért. A színész ügyvédje szerint az ítélet korrekt és méltányos.

nlc - Sztárok

Két évig nem vezethet autót Gesztesi Károly, akit szerdán ítéltek el ittas vezetés miatt, a baleset idején a vér­alkoholszintje meghaladta a 2,5 ezreléket. A színésznek meg kell fizetnie a perköltséget is, valamint négyszázezer forintos büntetést.

„Korrekt és méltányos az ítélet. Gesztesi Károly 1981 óta ve­zet, soha, egy szabálysértést sem követett el, beleállt ebbe a történetbe, nem menekült el a helyszínről, részletesen beismert mindent. Sőt a közérdekű munkát is vállalta volna, pedig ezt az ügyészség nem kérte. Ráadá­sul csak kategóriakorlátozást kapott, B kategóriára. Az is az előnye ennek, hogy így nem kell majd utánképzésen részt vennie, ha lejár a kétéves eltiltás” – mondta el a Borsnak dr. Borbély Zoltán, a színész ügy­védje. A kategóriakorlátozás azt jelenti, hogy motort, teherautót és buszt még vezethetne, ha lenne hozzá vezetői engedélye.

Gesztesi Károly nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

 

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top