Sztárok

Ittas vezetésért előállították Gesztesi Károlyt

Információk szerint ittasan okozott súlyos balesetet. Gesztesi jó ideje arról beszél, hogy nem iszik, többek közt ezért meglepő a hír. Felmerül a kérdés, hogy a balhé miatt hogyan alakul a sorsa a TV2-nél.

Anno a következő sorokat írtuk le az ittas vezetésről: “2013. július 1-je óta az ittas vezetésnél zéró tolerancia van érvényben. Ez azt jelenti, hogy akár félmilliót fizethet, évekre elvesztheti a jogosítványát, és még kötelező foglalkozásokra is járhat az, aki néhány pohár bor után vezet.”

Egy felnőtt, elvált, több gyereket is nevelő, az életét a kamerák előtt álló férfinak szüksége van jogosítványra, sőt autóra is. Nem kell sokat gondolkodni ahhoz, hogy kijelentsük: az említett élethelyzetű illetőtől roppant felelőtlen döntés, ha alkoholos befolyásoltság alatt volán mögé ül.

Gesztesi Károlyt előállította a rendőrség

Gesztesi Károly ittasan okozott balesetet, de cáfolja

“Állni is alig tudott, olyan ittas volt Gesztesi Károly, aki múlt vasárnapra virradóra a járdaszigetnek ütközött autójával. A csodával határos módon ő is, és más is sérülés nélkül megúszta a részeg ámokfutást” – írja a Bors. A lap szerint a színész “vélhetően hazafelé tartott egy fehér Suzukival, olyan ittas állapotban, hogy magáról sem tudott. Békásmegyeren kisodródott, padkának ment, autója használhatatlanná vált.”

Ez már eleve meglepő, mert a színész jó ideje arról prédikál, hogy kicsukta a szeszt az életéből, nálunk is több, ezzel kapcsolatos írás jelent meg. Például:

A napilapnak több szemtanú is nyilatkozott az ügyben, ők elmondták, hogy a baleset után Gesztesi kiszállt az autóból, és vizelt egyet. Hozzátették, hogy az autója rommá tört, és hogy amikor a rendőrök kiérkeztek, és meg akarták szondáztatni a színészt, ő annyira részeg volt, hogy képtelen volt megfújni a szerkezetet.

A Bors megkereste Gesztesit, aki, ahogy írják, meglepő lazasággal, nevetve csak annyit mondott nekik, hogy “nem igaz semmi ebből. Én is hallottam ezt, de nem igaz!”

Befolyásolja-e a karrierjét?

Gesztesi Károlyt tavaly márciusban tették ki a Jóban Rosszbanból, akkor azt is pletykálták, hogy az alkoholproblémái miatt rúgták ki. A színész azóta többször is feltűnt a TV2 csoport csatornáin látható műsorokban, de most felmerül a kérdés, hogy aktuális balhéja befolyásolja-e televíziós karrierjét. Ezzel kapcsolatban a következő kérdéseket küldtük el a TV2 sajtóosztályának:

Amint megkaptuk a választ, cikkünket frissítjük.

UPDATE: A TV2 válasza megérkezett. Levelüket változtatás nélkül közöljük: “A történtekről a TV2 is csupán újságcikkekből értesült, mivel az ügyet jelenleg is vizsgálják a hatóságok. Gesztesi Károly nem állandó szereplője az Édes Életnek, néhányszor feltűnik a realityben, ezen az esetleges jogerős ítéletig nem is tervezünk változtatni.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top