Sztárok

Pazar régi képek a ma 74 éves Esztergályos Cecíliáról

Mindig energikus és jókedvű! A színésznő a 74. születésnapját ünnepli ma, de ahogy fogalmazott: nyugodtan mondhatná magát 44-nek is. Elnézve Esztergályos Cecília régi képeit, tényleg nem sokat változott.

Na jó, nyilván nem a gyerekkori képeiről beszélünk, de Esztergályos Cecília szerint az optimizmusa az, ami őt fiatalon tartja, és a humora, ami segített megőrizni a gyermeki lendületét. 

“Elhatároztam, hogy elég volt, hogy mindig fölfelé számolunk, most elkezdjük a negyvennégytől. Miért, lehetnék annyi, nem?” – kérdezte a színésznő ma reggel a Mokkában, amikor a felköszöntötték őt a 74. születésnapján. 

Ez a fotó például néhány hónapja készült róla:

fotó: Nagy Zoltán
fotó: Nagy Zoltán

Ma is ugyanolyan energikus, mint amikor a Família Kft sorozatban szerepelt, éppen ugyanaz a lendület jellemző rá, mint Szép Károlyné Ágicaként magyarázott, tett-vett. 

Ahogy ő maga is megjegyezte, legfeljebb azért számítanak neki az évek, mert minél korosabb, annál valószínűbb, hogy felterjesztik valamilyen díjra. “Igényelném is, hogy mondják a koromat, mert ez a kitüntetéseknél számít. Azt mondják: jé, már ennyi idős, hát akkor adjuk oda neki” – viccelődött a Mokkában a születésnapos Esztergályos Cecília.

A régi képeken is látszik rajta, milyen életvidám:

gallery item
Megnézem
Összes kép (10)
gallery item

Esztergályos Cecília régi képei

Esztergályos Cecília régi képei

gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
Fotó megosztása:

 

 

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, hogy ne maradj le a legfrissebb sztárhírekről!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése