nlc.hu
Sztárok

Esztergályos Cecília férjei és élete

78 éves lett Esztergályos Cecília, aki szerint mindent csak szeretettel érdemes csinálni, vagy sehogy

Ma ünnepli a 78. születésnapját Esztergályos Cecília, aki az egyik legsikeresebb magyar sorozat főszereplőjeként vált az ország kedvencévé.

Még általános iskolába járt Esztergályos Cecília, amikor a szülei beíratták balettozni, és onnantól kezdve az volt számára a fontos, nem a tanulás. „Az lett a szakmám… Ma már szeretek tanulni. De úgy gondolom, hogy mindent szeretni kell, amit az ember csinál. Ha nem így van, akkor menjen haza. Pont” – mondta egy interjúban a színésznő, aki 61 éve végzett az Állami Balettintézetben, majd később a Színművészetit is kijárta, országos ismertségre pedig a Família Kft. című sorozattal tett szert. A születésnapja jó apropó volt, hogy megnézzük, mire kíváncsiak vele kapcsolatban az emberek.

78 évesen is energiabomba Esztergályos Cecília

Esztergályos Cecília Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő a Magyar Televízió Hogy volt?! című műsorában (Fotó: MTVA / Zih Zsolt)

Amire a legtöbben keresnek: Esztergályos Cecília – SZFE

Ahogy sok színész, úgy Esztergályos Cecília is megszólalt tavaly ősszel az Színház- és Filmművészeti Egyetem körül kirobbant botrány ügyében. Azonban ellentétben megannyi kollégájával, Esztergályos nem csatlakozott az épületet védő „őrséghez”, és nem adott igazat a hallgatóknak. Amikor egymást érték az élőláncos tüntetésék, és sok ezren álltak ki a tanulók és az ott tanítók mellett, amikor Helen Mirrentől Eddie Redmayne-ig világsztárok írták a kezükre, hogy Free SZFE, akkor a magyar színésznő így nyilatkozott az ügyben a 24.hu-nak:

„Hála istennek, demokrácia van. Mindenki elmondhatja bánatát, búját, és megpróbálnak rajta segíteni. Az én időmben ilyen nem volt. 1960-ban végeztem a Balettintézetben – ma már Táncművészeti Egyetem –, kilenc évig jártam oda, hogy klasszikus balerina lehessek. A diplomafellépés másnapján reggel közölte az igazgatómester, hogy kötelező mennem Pécsre. 17 és fél évesek voltunk, tehát fiatalkorúak, és világos volt, hogy aki nem megy le, az nem kap diplomát, hazamehet mosogatni. Tehát a fiatalságnak, középkorúaknak üzenem: hálásnak kell lenni, hogy ebben a mai világban élnek, és tudnak változtatni, meg tudják választani, mik szeretnének lenni. Az én időmben erről szó sem lehetett. A másik diplomám színművészeti volt, ott is az történt, hogy kijelöltek egy színházat, és oda kellett menni. Nem választhattuk meg a tanárainkat, örülhettünk, legalábbis én örültem, hogy felvettek mind a két főiskolára, és ma kétdiplomás, boldog ember vagyok, mert azt csinálom, amit szeretek.”

Esztergályos hozzátette azt is, hogy a mai fiatalok szerinte nincsenek tisztában a demokrácia és a diktatúra fogalmával. Valamint leszögezte, ő összeteszi a két kezét, hogy a mai világban él.

Amire a legtöbben keresnek: Esztergályos Cecília – filmek

Meggyőződése, hogy a sorsában kódolva volt, ő bizony színész lesz.

„Az én papám orvos volt, de mindig színész akart lenni… A mama egy kiegyensúlyozott, művelt asszony volt, aki fotósként dolgozott. Szerintem tőlük örököltem mindent… Engem édesapám vitt el a balettintézetbe felvételire. Látták bennem a szüleim azt, ami vagyok. Talán az életemben ezt még tíz ember látta bennem, és nekem ez elég is volt. Többnyire rendezők” – mondta egy YouTube-interjúban.

Boldog születésnapot, Marilyn

Esztergályos Cecília a Boldog születésnapot, Marilyn című filmből

Esztergályos Cecília rengeteg tévé-, és játékfilmben szerepelt az 1960-as évektől egészen napjainkig. 1961-ben forgattam először Szabó Istvánnal. Eljött Pécsre színésznőt keresni, nekem pedig főpróbám volt a Pécsi Balettban. Meglátott engem a színpadon, Vámos Tamás ajánlásával. A végeredmény az, hogy rám talált… Mire 68-ban elkezdtem a főiskolát, már túl voltam tíz film forgatásán.”

1980-ban a Boldog születésnapot, Marilyn című filmszerepéért a sanremói fesztivál legjobb női alakítás díját nyerte el. Pályája során a kritikusoktól számos díjat kapott, valamint több kitüntetést, köztük Jászai Mari-díjat, Kossuth-díjat és A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét.

Amire a legtöbben keresnek: Esztergályos Cecília – Eddig vagyok!

„Én lubickoltam a Família Kft.-ben, és imádtam” – mondta az említett YouTube-interjúban. Esztergályos életében 1991–1999 között központi szerepet töltött be a népszerű sorozat, amelyben a karaktere jellegzetessége az a bizonyos „Eddig, eddig, eddig vagyok!” mondat volt.

Tavaly a Blikk kérésére elevenítette fel a forgatással kapcsolatos emlékeit. Elmesélte, hogy már az első próbán azt érezte, mintha rá öntötték volna a Família Kft.-ben alakított karakterét.

„Élveztem, amit csinálok, jó hangulatban folytak a forgatások, és teljesen elkápráztatott, hogy mennyire elkényeztettek bennünket.”

Nemcsak a sorozatbeli apukájával és férjével kötött barátságot, de négy képernyős gyerekéből hárommal is. „A Spáh ikrekkel és az Ádámot alakító Kárász Zénóval nagyon bensőséges viszonyom alakult ki. Sajnos ugyanez nem volt elmondható Xantus Barbarával kapcsolatban, akivel bár kollégaként – ő Kriszta lányomat játszotta – jól megvoltunk, azonban nem kerültünk soha egy hullámhosszra.”

Amire a legtöbben keresnek: Esztergályos Cecília férjei

Esztergályos Cecília hatszor ment férjhez, és ha a házasságról kérdezik, sokszor humorosan csak annyit mond: „Úgy voltam vele, hogy ha valaki rám nézett, és azt mondta, szeret, már össze is költöztem vele.”

Első férjével, egy filmgyári asszisztenssel hat hónapig voltak házasok. Második férje egy táncművész, a harmadik egy taxisofőr volt, negyedszerre egy görög származású színésznek mondta ki az igent. Ötödik férje Incze József volt. 1985 óta él házasságban hatodik férjével, Fonyódi Péterrel, aki a pszichológia és a kommunikáció doktora.

Esztergályos Cecília és férje Dr. Fonyódi Péter

Esztergályos Cecília és férje, Dr. Fonyódi Péter (Fotó: TV2 Csoport)

„Az én uram, akivel együtt élek 35 éve, az olyan csodálatos ember, hogy mindent otthagyott értem, a szakmáit is, és ő tart engem a kezében. Mindent neki köszönhetek, meg a családomnak, hogy itt vagyok és így vagyok” – mondta a 77. születésnapján Budapest Eye csatornának.

Tavaly májusban, amikor Várkonyi Andreának adott interjút, elárulta, hogy egy házuk van, két apartmanrésszel, így van lehetőségük külön-külön vonulni a férjével. „Akkor találkozunk, ha igényünk van egymást látni.”

Fontosnak látta azonban kijelenteni, hogy egy házasságban a legfontosabb a szeretet. „Szeretet nélkül ne is beszélgessünk egymással. Nem elviselni kell egymást, hanem szeretni.”

Amire a legtöbben keresnek: Esztergályos Cecília lánya

Első filmje után egy évvel, 1962-ben gyereket várt az akkori párjával, Fülöp Zsigmond színésszel, de nem tarthatta meg. Végül nem lehetett édesanya, erről mesélt a Story magazinnak.

„Voltam várandós többször is, utoljára éppen terhességem alatt kaptam el a rubeolát, és el kellett venni a magzatot. Ám olyan beavatkozásra került sor, hogy utána már soha többet nem lehetett gyermekem, amit akkor senki nem közölt velem. Mindez 1963-ban történt. (…) Elkezdtem szedni az antibébi-tablettát, egészen pontosan tíz éven keresztül. Aztán abbahagytam, hogy jó lenne most már, ha jönne a baba. De nem jött, és a válásaimban és újraházasodásaimban ez is szerepet játszott. Mert azt is gondoltam, talán a másikban van a hiba, hiszen én termékeny vagyok, én voltam már várandós. Aztán amikor megtudtam, hogy úgy vették el tőlem a magzatot, hogy sohasem lehet gyerekem, nehéz volt feldolgozni és beletörődni” –  avatta be az olvasókat az életébe a művésznő.

Jelenlegi férjének a korábbi kapcsolatából van egy lánya, akit a színésznő nagyon szeret.

Sztárlexikon:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése