Sztárok

Reggelire megette Kardashiant és Hiltont – 100 éves lenne Gábor Zsazsa

A másfél hónapja elhunyt celeb még egész más szinten művelte az "azért híres, mert híres" játékot, mint a nyomdokaiban kullogók.

Minden ok nélkül híresnek lenni ma már nem nagy kunszt – egyre többeknek sikerül is a mutatvány. Jól csinálni a dolgot, na, az már más tészta: ezen a téren még mindig a tavaly decemberben elhunyt Gábor Zsazsa az egyeduralkodó királynő, akit tulajdonképpen a műfaj megalapítójának is tekinthetünk. Míg az “azért híres, mert híres” jellemzés manapság nagyjából egyet jelent azzal, hogy “tenyérbemászó”, a magyar származású protocelebnél ez még egy művészi szinten űzött, kivételes életformát takart. A “nem az a fontos, hogy igaz legyen, csak beszéljenek rólam” elv szerint élő Gábor Zsazsa maga volt a nagybetűs stílus: nem magyarázta a bizonyítványát, nem okoskodott, és nem sértődözött, mint utódai, hanem felvállalta önmagát a fényűzés, a gyémántok és a pénz iránti olthatatlan rajongásával, a csapodárságával és a kilenc házasságával együtt, és mindezt olyan száraz, szarkasztikus humorral tudta tálalni, hogy ha szeretni nem is kellett érte, tisztelni muszáj volt.

Mivel ma lenne kereken százéves, úgy gondoltuk, jár neki egy kis jutalomjáték, a gondolatot pedig tett követte. Hogy mire jutottunk? Nos, hozzá hasonlóan mi sem kertelnénk: direkt szemetek voltunk – összeeresztettük két leghíresebb trónkövetelőjével, a teheneket csókolgató Paris Hiltonnal és a bugyiban sétálgató Kim Kardashiannel, hogy meghallgassuk néhány idézet formájában, melyiküknek mi (volt) az álláspontja az élet nagy dolgaival kapcsolatban, és élvezettel végignézzük, ahogy a nagyasszony a földbe döngöli a bokájáig sem érő két IQ-betyárt. Öveket bekötni, nyakakat behúzni, brutálisan egyoldalú mérkőzés következik.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top