Nagy Adri tavaly júliusban, három és fél év után szakított a kedvesével. Azóta egyedül volt, de úgy tűnik, most vége a szingliségnek.
Andrással, akinek az apja építési vállalkozó, és szerepel a 100 leggazdagabb magyar listáján (a vagyonát 27 milliárd forintra becsülik), már régóta ismerték egymást, egy baráti társaságba jártak, de csak most kezdtek másképpen nézni egymásra, nem csak barátként – írja a Bors.
Nagy Adri elmondta, egyelőre korai lenne a kapcsolatról beszélnie, ugyanis még nem tart olyan fázisban. “Még csak a randevúzás időszakában vagyunk” – mondta az énekes-színésznő.
![Kép: facebook.com/nagyadriennhivatalos Kép: facebook.com/nagyadriennhivatalos](https://nlc.hu/data/cikk/20/197708/1.jpg)