Andy Vajna szerint Havas Henrik le van szarva

nlc | 2017. Március 07.
Megérkezett Andy Vajna válasza Havas Henrik azon posztjára, melyben a feleségét emlegeti. A kormánybiztos szűkszavúan fogalmazott.

Alig egy hét telt el azóta, hogy Havas Henrik egy posztban három nőt rendezett le, egyesek szerint nettó lek.rvázta az éppen Amerikába költöző Vajna Tímeát

Pár nappal később jött ez a poszt, mely szerint Havassal szerződést bontott a TV2. Idézzük: 

Micsoda meglepetés! Levelet kaptam a TV2-től!
Nem kellek nekik!

“Tisztelt dr. Havas Henrik!
A »Pénzt vagy életet!« című műsor felvételén való szereplését lemondjuk, a megbeszéltekkel ellentétben mégsem tartunk igényt a műsorban való közreműködésére.
Kérjük, hogy a korábban közölt diszpozíciót tekintse tárgytalannak. Ennek megfelelően a *** *** Kft.-vel kötendő szerződéstől is elállunk. Az erről szóló hivatalos levelet postán küldjük meg az Ön részére.
Tisztelettel:
*** ***
gyártásszervező”
Amúgy meg hat nap múlva kezdtük volna a forgatást Pozsonyban.
Lelkileg teljesen összetörtem.

A TV2 tulajdonosa eddig nem szólalt meg az ügyben, de a Bors munkatársa a 2. Magyar Filmdíj-gálán összetalálkozott Andy Vajnával, és megkérdezte, hogy miként érintik őt Havas Henrik kemény szavai. “Mondja meg neki, hogy le van szarva!” – közölte a lappal a kormánybiztos. 

via GIPHY

Exit mobile version