Sztárok

“Jó napot, Oszter Sándor vagyok, elvihetem?”

2014 februárjában ittas vezetésen kapták, és bevonták a jogosítványát. Oszter Sándor most újra volán mögé ült.

2016 márciusában írtuk: A bírósági ítélet szerint közmunkára megy Oszter Sándor, és 2 évig nem vezethet, mert 2014. február 11-én a MOM Park mélygarázsában nekiment egy márványoszlopnak, a bíróság pedig kimondta, hogy ittasan vezetett. Oszter továbbra is azt állítja, hogy nem így történt, és fellebbez az ítélet ellen. “Nem értelmezhető az ítélet! Fellebbezek! – közölte a színész, majd elviharzott a tárgyalóteremből – írta akkor a Bors. – Volt egy koncepciója a bíróságnak, és ahhoz alakította az ítéletét. A szakértők véleményét és a tényeket pedig nem fogadta el. Nem vezettem ittasan az autómat, ártatlan vagyok. És képes azt mondani erre az ítéletre, hogy méltányos? Hát én nem érzem annak. Ha közmunkára megyek, majd úgy fogom fel, hogy sportolok, de fellebbeztem.”

Jó napot, Oszter Sándor vagyok, elvihetem?

A Bors most azt írja, hogy az ügy miatt Oszter Sándort 140 óra közmunkára ítélték, emellett bevonták a jogosítványát két év egy hónapra. A lap fülest kapott, hogy Oszter egy sajtótájékoztatóra autóval érkezik, ezért ők is elmentek. Így volt, a képek náluk megtekinthetők. Megkérdezték a színészt, hogy mégis hogy lehet, hogy autóval jött, de kiderült, hogy már visszakapta a vezetői engedélyét. “Gondolhatja, hogy nem vagyok hülye, nem vezetek jogosítvány nélkül. Letelt az időm, újra nálam van a jogsi. Szeretném elfelejteni azt az időszakot, jó lecke volt, higgye el!” Pedig Oszter akkor nagyot ment, például ilyen patent védekező mondatok is jöttek belőle: “Nem véletlen, hogy vállaltam a rendőrségi eljárást, hiszen én tiszta voltam, s ráadásul, mikor bevezettek a rendőrkapitányságra, lenyomtam ott a helyszínen ötven fekvőtámaszt édesapám emlékére, akit ötvenhatban ugyanoda zártak be. Nem hiszem, hogy ittas ember képes lett volna erre.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top