Az albán tömeg
Lindita: World
Albánia indulójának első blikkre az adja az erejét, hogy hatalmas hangja van, és akkorákat áriázik, hogy őt hallva még Radics Gigi is elsunnyogna szégyenében, azonban jobban megfigyelve az előadást van egy kis bibi. A balladát éneklő Linditát kisebb hadseregnyi vokalista, egy komplett nagyzenekar, valamint egy hagyományos rockzenekar kíséri élőben, ami valóban bombasztikus hangzást biztosít a produkciónak, csakhogy Ukrajnában a szabályok miatt ennél sokkal kevesebből kell majd gazdálkodnia. Vajon a körítés nélkül is boldogul majd?
Háborúellenes nyál Grúziából
Tako Gachechiladze: Keep The Faith
Minden országnak megvan a maga Boggie-ja, aki azzal próbál nyerni, hogy az amúgy meglehetősen felejthető tucatdalát háborúellenes üzenettel próbálja fontosnak mutatni. A grúzoknál ezt a lányt Tako Gachechiladzének hívják, és az éneklése közben háttérvetítésként éhező afrikai gyerekek, háborúkról szóló újságcikkek, tankok, repülő vadászbombázók és hasonló hatásvadász nyalánkságok láthatók.
Vőlegények és menyasszonyok Moldovából
SunStroke Project: Hey Mamma!
Nem gondoltam volna, hogy a legjobban összepakolt produkció – persze Pápai Joci eurovíziós produkciója mellett – épp Moldovából érkezik majd. Kifejezetten ötletesen összerakott popdal a Hey Mamma!, azonnal ható refrénnel és merész hangszereléssel (a hegedű és a szaxofon is telitalálat), ráadásul a látványvilágában is erős. A vőlegényeknek beöltöztetett zenészek és a menyasszonynak öltözött vokalisták szuperül festenek a színpadon, és még egy egyedi tánckoreográfiát is sikerült a produkcióba pakolniuk.
Hejjegetés óóó-zás Fehéroroszországból
NaviBand: Historyja majho zyccia
Igazi egy szál akusztikus gitáros, hejjegetős, óóó-zós, kurjongatós, műjókedves dal az Életem története a Fehéroroszoktól, amiben a modern hippi gitáros, és a lájtosan hippisre öltöztetett énekesnő azt próbálja elérni, hogy úgy érezzük magunkat a dal hallgatása közben, mintha egy tábortűz körül táncolnánk egy szép, nyári estén, de ez csak félig-meddig sikerül.
Ringatózó melódiák a németektől
Levina: Perfect Life
Idén különösen nehéz dolgom van, hiszen nagyon nehéz emlékezetes produkciókat kiemelni, ha szinte mindenhol az a koncepció, hogy beállítanak középre egy nagyestélyis, hosszú hajú lányt, hogy hatalmasat énekeljen zongorakíséret mellett. Levina a képlettől csak egy kicsit tér el, de van a számban valami olyan sodrás és kellemes, mosolygós hangulat, ami már elég ahhoz, hogy kiemelkedjen az egyenmezőnyből.
Egy olasz showman
Francesco Gabbani: Occidentali’s Karma
Egy lenyalt hajú olasz dzsigoló jól szabott öltönyben ad elő egy kellemesen táncolható, nyári estéken a tengerpart mellett lötyögős, könnyen dúdolható dalt. Már önmagában ez is elég lenne, de a végén behoznak mellé egy gorillának beöltözött (!) táncost, amit igazán nem tudok hová tenni…
Egy kis karibi életérzés Spanyolországból
Manel Navarro: Do It For Your Lover
Nyaralós ing, félhosszú, hullámos haj, tinisen csábos tekintet: Manel Navarro Spanyolország színeiben leginkább a tinilányszíveket célozza meg akusztikus gitárral a kezében, és még el sem kezdődött a döntő, de hozzá kötődik a 2017-es Eurovíziós Dalfesztivál legnagyobb botránya. A spanyol és angol dalszöveget kombináló dalban van valami könnyed, álkaribi életérzés, ami miatt körülbelül egy perc erejéig akár szeretni is lehet, aztán rájövünk, mennyire faék egyszerűségű és ötlettelen az egész.
Fehérbe öltözött emósok Ukrajnából
O. Torvald: Time
A házigazda Ukrajna valami rejtélyes oknál fogva úgy döntött, hogy megújítja az emós rock/metál zenét, pedig már annyira örültem neki, hogy megszabadultunk a stílustól. Persze a mostani emósok már fehérbe öltöznek, és minden zenész egy-egy nagy szemétkupacon állva muzsikál, gondolom jelképezve ezzel az ország jelenlegi állapotát.
Az énekhang ereje az Egyesült Királyságból
Lucie Jones: I Will Never Give Up On You
Az Egyesült Királyságban kivételesen nem vették félvállról az Eurovíziót, és nem valami ultragagyit küldenek Kijevbe. Lucie Jones dala leginkább valódi drámaiságával emelkedik ki a mezőnyből, és azzal, hogy az énekhang alatt egészen minimális a zenei aláfestés. Ha már lassú, lírai dal, akkor a sok műszomorkodás mellett Lucie Jones száma legalább őszintének tűnik.
Egy nehézbombázó Dániából
Anja: Where I Am
Női power ballada a skandinávoktól, egy feltűnően csinos énekesnő előadásában. Az a fajta klasszikus nagyokat, erőből, kiabálva éneklős dal, amiből tizenkettő egy tucat az Eurovízión, és ha valamiért van esélye, az csak az lehet, hogy Anja hatalmas beleéléssel adja elő.
