Sztárok

A 70 éves Elton John akkor vonul vissza, ha rácsukják a koporsót

Ezt az énekes legjobb barátja és ötven éve vele dolgozó szövegíró partnere, Bernie Taupin mondta, úgyhogy nyugodtan lehet készpénznek venni.

Az elmúlt hónapokban, években sorra jelentették be visszavonulásukat a hetvenes évek rocksztárjai: búcsúturnén van például az Aerosmith, és a Deep Purple is elköszönni készül. Ennek megfelelően nem csoda, hogy nem kerülték el a nyugdíjról szóló pletykák a hetvenedik születésnapját március 25-én ünneplő Elton Johnt sem – a popsztár tiszteletére rendezett partin azonban elég egyértelműen eldőlt, hogy ilyesmiről szó sincs.

A post shared by Elton John (@eltonjohn) on

Elton John és férje, David Furnish

A Los Angeles-i Red Studiosban tartott rendezvényen Elton John férje, David Furnish, a házigazda Rob Lowe, a fellépők – többek közt Stevie Wonder, Lady Gaga és Ryan Adams –, valamint a sztárvendégek – például Katy Perry, Neil Patrick Harris és Heidi Klum – mellett ott volt Bernie Taupin szövegíró is, aki kereken ötven éve dolgozik az ünnepelttel, egyben pedig a legjobb barátja is, és a Mirror kérdésére határozottan megcáfolta, hogy bármelyikük vissza akarna vonulni.

Birthday bliss @davidfurnish #HappyBirthdayElton

A post shared by Elton John (@eltonjohn) on

Fiaival külön ünnepelt a sztár

“Nem. Isten őrizz, dehogy. Én majd akkor vonulok vissza, ha rám csukják a koporsó fedelét – és ugyanez igaz Eltonra is” – mondta el a szövegíró, majd azt is kifejtette, miért nem jut eszükbe sem, hogy abbahagyják: “Szeretjük, amit csinálunk. Mindig is szerettük. Ugyanúgy lelkesedünk érte ma is, mint amikor elkezdtük 1967-ben. Még mindig hajt minket a belső kényszer, és élvezzük a dolgot, úgyhogy bármilyen lehetőség is merül fel, megnézzük, érdemes-e foglalkozni vele, és ha igen, megcsináljuk.”

Hogy ez miért remek hír, azt demonstrálja mondjuk a páros egy 1973-as ötlete, amiről mindketten úgy érezték, hogy érdemes foglalkozni vele:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top