nlc.hu
Sztárok
Eddig tudta titkolni: Erdei Zsolt újra apa lesz

Eddig tudta titkolni: Erdei Zsolt újra apa lesz

Bár nem tervezték, mégis hamarosan új taggal bővül az Erdei család. Júliusra várják a kicsit, aki a bokszoló és párja, Réka második közös gyereke. Exkluzív interjúban mesélik el, miért titkolták eddig az örömhírt.

Arra többen emlékezhetnek, amikor Erdei Zsolt és Réka a kislányuk életéért aggódtak, mivel Gréti a vártnál három hónappal korábban jött világra. Ahogy a BEST magazinnak meséli a pár, ez az élmény visszatrató erő volt számukra, nem is terveztek több közös gyereket. Mint kiderült, néhány hónapja Réka teljesen más egészségügyi problémával kereste fel a nőgyógyászt, amikor kiderült: várandós. 

“Gréti születésére sajnos nem felhőtlen boldogsággal emlékszünk vissza” – kezdte Erdei Zsolt, aki most igyekszik nyugtatni a párját, hogy ezúttal minden rendben lesz. Noha ezúttal sem ment minden simán. “A jelek vetélésre utaltak, amiről kiderült, hogy vaklárma volt. Aztán amikor azt mondta, hogy két gyereket lát, de csak egy szívhangot hall, teljesen kiborultam” – mondta Réka, akit azóta megnyugtatott az orvos, hogy minden rendben a gyerekkel. “A baba már megmutatta magát, tudjuk, hogy kisfiú.”

Hogy mit mondott el a pár a terhességről, Gréti fejlődéséről, kiderül a Bestből, valamint az is, hogy milyen nevet választottak, és miért nincs egyetértés a szülés részleteit illetően. A Nagy Duettben versenyző Erdei Zsolt a magazin kedvéért fotózást is vállalt a családjával.  

Eddig tudta titkolni: Erdei Zsolt újra apa lesz

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top