Sztárok

Azurák Csaba még ezt is bevállalta a tévében

Bár már hosszú évek óta a képernyőn van Azurák Csaba, az utóbbi időben egészen más oldaláról mutatkozott be. Ezúttal is tudott újat mutatni a kamerák előtt.

Lackfi János költőt meglepte a rendhagyó kezdés, valószínűleg nem erre számított Azurák Csabától.

vKetten ülünk az egy per egyben / Lackfi, Azu, szemtől szemben” – ezzel a kétsoros, rögtönzött versikével lepte meg vendégét, Azurák Csaba az I/I Azurák Csabával című műsorban. A TV2 felvételén jól látható, hogy a meghökkentő verseiről ismert költőt sikerült meghökkenteni.

A költő biztosította a műsorvezetőt arról, hogy nem vágná ki kreatívírás-tanfolyamáról. “Nem szoktam én embereket kivágni, általában a tanítványok azt mondják, hogy túl engedékeny vagyok” – mondta Lackfi. Udvariasan még azt is megjegyezte, hogy ő a továbblépéshez szükséges pontot szokta keresni tanítványainál, mire Azurák saját kétsorosát sem kímélve önkritikusan megjegyezte: nem tudja, hogy lehet-e még ebből a rímpárból továbblépni.

Azurák Csaba ezt is bevállalta

Lackfi János azért volt az I/I Azurák Csabával című műsor vendége, mert a költő nemrég felrobbantotta az internetet A fekete router című alkotásával. A vers már majdnem 6000-en osztották meg, 10000 lájkot kapott a Facebookon. A mű egy átirat: Arany János Mátyás anyja című versét ültette át a mai viszonyokra Lackfi. Szilágyi Örzsébet nem a Prágában raboskodó leendő Mátyás király anyja, hanem egy mai asszony, akinek fia Londonban mosogat. Az ő levelét nem fekete holló viszi gyermekéhez, hanem egy fekete router, hiszen e-mailben megy az üzenet. A mai Örzsébet viszont ugyanúgy aggódik gyermekéért, mint az ifjú Mátyásé.

Lackfi János a műsorban azt mondta, hogy Arany versének átirata, modernizálása azért ilyen népszerű, mert az eredeti mű dallamát mindenki ismeri, aki járt iskolába, mert az olyan, mint például egy sláger dallama. Szerinte a modern változat segíthet abban is, hogy az eredeti művet többen olvassák. A kritikákról annyit mondott: az irodalom halála nem a gyűlölet, hanem az unalom. Lackfi ezért a heves kritikát is meg szokta köszönni, ami általában megdöbbenti az embereket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése