Jaksity Kata albérletbe költözött a gyerekeivel

nlc | 2017. Május 05.
Alig fél éve, hogy Jaksity Kata és a férje elhatározták: válnak. A három gyerekük érdekében mindent megtettek a kapcsolatért, de most a műsorvezető egyedülálló anyaként új életet kezdett.

Megküzdöttek ezért a házasságért, Jaksity Kata nehezen mondta ki, hogy vége. Igaz, a pár korábban, egészen pontosan 2011-ben már egyszer másfél évre külön ment, de akkor sikerült rendezni a kapcsolatukat. Ahogy a BEST magazinnak mesél a műsorvezető az új életéről, abból viszont az látszik, hogy ezúttal más a helyzet.

“Küzdő típus vagyok, semmit nem adok fel egykönnyen, de ezt a csiki-csuki játékot, amit évekig folytattunk, már nem lehet tovább csinálni” – összegezte Jaksity Kata, aki részletesen elmondta, mi vezetett a váláshoz. Bármennyire is logikus lépés a válás, megszenvedte ő is ezt az időszakot.

“Sokan ilyenkor kikelni sem szeretnek az ágyból, és nem mondom, egyszer-egyszer én is szívesen elhagytam volna magam ennyire, de ezt a gyerekek miatt semmiképpen nem akartam. És jobb így, mert hamarabb kikeveredtem a mélypontról.”

A magazinból kiderül, milyen módszerrel, apróságokkal segített magán Jaksity Kata, aki a gyerekei előtt sem szégyellt sírni, és az érzéseiről is beszélt velük. Az egyik legnehezebb része az elmúlt hónapoknak az volt, amikor a két fiával és a kislányával albérletbe költözött, mert el kellett adni a közös családi házat. “Bedobozoltam az emlékeimet, hogy magammal vigyem őket egy új helyre.”

 

 

Exit mobile version