TV-sztárok

Jaksity Kata a válásról: nehéz most a gyerekeknek

22 év után döntött úgy Jaksity Kata, hogy a férje nélkül folytatja az életét. A történet friss, most az a legfontosabb a műsorvezetőnek, hogy a három gyerekének jó legyen.

Nem ez az első alkalom, hogy Jaksity Kata válásáról hallunk. Az elmúlt két évtizedben négyszer sikerült megmentenie a házasságát, ezúttal azonban minden erejével azon van, hogy új életet kezdjen. “A gyerekkel nehéz időszakot élünk, de most igyekszem arra koncentrálni, hogy a családomnak szeretetben és békében teljen a karácsonya” – nyilatkozta a Story magazinnak.

Két fia már kamasz, kislánya, Jázmin két évvel ezelőtt született. Annak idején így beszélt a késői gyerekvállalásról. “Mindig arról álmodtunk, hogy három gyermekünk legyen. Korábban azt szerettem volna, ha a gyerekek között 3-4 év lenne a korkülönbség. De az élet így alakította, hiszen volt olyan időszak, amikor nem voltunk jóban a férjemmel, és egy bizonytalan helyzetben nem vállal az ember még egy babát. Jázmin olyan időben jött, amikor mindketten lenyugodtunk, a születése óta nagyon jól megvagyunk.”

A Story magazin anyagából kiderült, a múltban hogyan sikerült megoldania a házaspárnak a gondjaikat, ahogy az is, hogy Jaksity Kata most elszántabbnak tűnik, mint korábban.

Jaksity Kata a válásról: nehéz most a gyerekeknek

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése