nlc.hu
Sztárok
A kórházban sem mondhatnak semmit Cserhalmi György állapotáról

A kórházban sem mondhatnak semmit Cserhalmi György állapotáról

Hírzárlatot rendeltek el Cserhalmi György egészségi állapotáról. A színész nincs jól, de nem akar nyilatkozni. Megkérte az orvosokat is, akik kezelik, hogy egyelőre ne mondjanak semmit a sajtónak.

Cserhalmi György gerincét nemrég a debreceni Kenézy Gyula Kórházban operálták, a kórház szóvivője azonban azt mondta a Borsnak, a színész kérésére nem adhat ki információt az állapotáról. Korábban arról lehetett olvasni, egy térdműtét folyományaként volt szükség a gerincműtétre, most viszont kiderült, hogy attól független volt az újabb operáció. Cserhalmi arról beszélt, gerinccsatorna-szűkülete volt.

A színész sem akart semmit elárulni az állapotáról. “Köszönöm szépen az érdeklődést, de senkinek nem számolok be az egészségi állapotomról, csak a családomnak nyilatkozom arról, hogyan vagyok mostanában” – nyilatkozta. Ugyanakkor lehet tudni, hogy a következő évadban is számítanak rá a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. Cserhalminak fontos mellékszerepe van Mundruczó Kornél Jupiter holdja című filmjében is, ezt csütörtökön mutatják be a mozikban.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top