Hódi Pamela: nem biztos az esküvő, hiába közel az időpont

nlc | 2017. Június 12.
Az utóbbi pár napban két olyan nyilatkozata is volt a sztárpárnak, ami legalábbis megkérdőjelezi, hogy megtartják-e a közelgő esküvőt. Előbb Berki, aztán Hódi Pamela mondta ki, hogy le kell ülniük megbeszélni a dolgaikat, mert nincs minden rendben.

Egy magazin által indított szavazáson Hódi Pamela kapta az Év anyukája díjat. A Mokka ezért kereste meg, de aztán Berki párja megdöbbentő részleteket osztott meg a közelgő esküvőjükről.

“Vannak nagyon nehéz és elgondolkodtató napjaim, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincsenek. Hála Istennek a gyerek ebből semmit nem vesz észre, hiszen vagyok annyira maximalista, hogy csak azzal törődöm, a lányom boldog legyen” – mondta Pamela

A pénteki Mokka adásában Berki Krisztián sem volt túl derűlátó. Azt nyilatkozta, hogy le kell ülni, és át kell beszélni ezt. Ez bizony nem sok jóra enged következtetni. “Soha nem lehet biztos az esküvő, csak ha már az oltárnál állunk. Eddig még nem beszéltük meg a dolgainkat, de valóban sort kell keríteni rá. Sok mindenről kell beszélgetnünk, mert sok dolog megfordult a fejemben” – folytatta Pamela. 

“Ez nem hangzott túl biztatóan” – mondta erre Pachmann Péter, amikor Pamela elmondta, hogy soha nem biztos egy esküvő, hiába közel az időpont.

“Nem félek, ez egyáltalán nem ijesztő, erős vagyok, kibírok mindent” – válaszolt Berki párja. 

Hódi Pamela: egyáltalán nem biztos, hogy Berki Krisztiánnal megtartják az esküvőt

 

Exit mobile version