Sztárok

Új sorozatot indít az RTL, jönnek az Oltári csajok

Új sorozat indul az RTL II-n Oltári csajok címen, amely három Budapestre felköltözött nővér útkereséséről szól.

Romantikus, szenvedélyes, érzelmi alapokon álló telenovella – mondja az Oltári csajok című, készülő sorozatról annak egyik ötletgazdája, Kalamár Tamás. Az RTL II-n induló sorozat főszereplője három vidékről Budapestre költözött nővér, akik boldogságukat, szerelmüket keresik a városban, ám időnként komoly akadályokat vagy épp egymást kell legyőzniük.

Kalamár Tamás az Oltári csajokról

 

Kalamár Tamás még nem árulta el, kik játszanak majd az Oltári csajokban, sejtelmesen csak annyit mondott, hogy kitűnő színészeket sikerült találniuk, akik fiatalok, tele vannak energiával. Ők a színházba járó közönségnek ismerősek lesznek, az idősebb korosztály pedig már biztosan ismert a nézők számára – mondta.

A forgatás két stúdióban zajlik egyszerre, feszített tempóban, reggel héttől este hétig. A producer reméli, hogy az Oltári csajokkal jó érzéseket közvetíthetnek majd a nézők felé, ami korosztály nélkül érthető és befogadható. Persze 12-es karika lesz majd a sorozaton, de azért mindent beletesznek majd, ami ebbe a kategóriába belefér.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése