Újra Demcsák Zsuzsával ébredhetnek a tévénézők

nlc | 2017. Július 01.
Demcsák Zsuzsa most még élvezi, hogy mióta a Mokkát elhagyta, nem kell korán kelnie. Ennek azonban ősztől vége, hiszen újra a reggeli sávban tér vissza a képernyőre.

Annyi már biztos, hogy ősztől ismét mozgalmasabbak lesznek Demcsák Zsuzsa napjai, ugyanis az ATV-n fog dolgozni. Úgy látszik, kialudta magát, mert információnk szerint újra korán kell majd kelnie: a csatorna reggeli műsorában, a Startban ismét egy párost alkotnak majd Vujity Tvrtóval, ráadásul az Egyenes beszéd című műsort is vezetni fogja – értesült a BEST magazin.

Zsuzsa sokat sejtetően ezt nyilatkozta a lapnak: “Ezerszer jobb így, a gyerekek is nagyon örülnek, hogy többet tudunk együtt lenni, és bár kis dolognak tűnik, de van lehetőségünk például közösen reggelizni. Ennek ellenére nem zárom ki, hogy a jövőben mindez változik majd, és újra több elfoglaltságom lesz…” 

 

Exit mobile version