Két évig biztosan marad az ATV-nél Hajdú Péter, az Esti Frizbi műsorvezetője szerződést hosszabbított a csatornánál. A sajátja mellett további két műsort gyárt majd a tévének. „A Frizbi mellett a Heti Napló Sváby Andrással című riportműsort és a nemsokára a tévéhez érkező Bochkor Gábor műsorát is az én cégem gyártja majd” – mondta a Blikknek Hajdú Péter, majd hozzátette: nagyon örül a szerződés-hosszabbításnak, annak, hogy Németh Szilárd vezérigazgató ennyire bízik a munkájukban.
Hasonlóan gondolkodik Németh Szilárd is, aki elmondta, hogy minden szempontból felülmúlta várakozásait a Hajdúval közös munka. „Tervezzük azt is, hogy a Frizbi a közeljövőben esetleg a mostani egy óra helyett másfél óra legyen” – árulta el az ATV vezérigazgatója.
