nlc.hu
Sztárok
Fordulat Hujber Feri életében

Fordulat Hujber Feri életében

Hujber Ferit mintha kicserélték volna. A balhés színész talán sosem volt még ennyire fegyelmezett, ő minden rendező álma.

Sokan aggódtak Hujber Feriért, hiszen márciusban furcsa nyilatkozatokat tett a Mokkában, és tudvalevő, hogy a magánélete sincsen rendben. Ám úgy tűnik, hogy a Valami Amerika 3. forgatása jót tett a színésznek.

 “Ezer éve ismerem Ferit, sokszor dolgoztunk már együtt, de ilyen fegyelmezett még sosem volt. Nagyon hirtelen természetű, nem volt ritka korábban, hogy összeszólalkozott a többi színésszel vagy stábtaggal, de még olyan esetről is tudok, hogy a rendezőnek beszélt vissza. Most viszont rá sem ismerni. Nemhogy időben ott van minden forgatáson, de még előbb is érkezik, a szöveget hibátlanul tudja, minden rendező álma. Szerintem érzi, hogy a mostani balhéi miatt minden szempár rá szegeződik, és nem akar hibázni. De az is lehet, hogy a munkába menekül. Bár nem nagyon beszél még nekünk sem a magánéletéről, azt mondta, hogy nincs rendben minden a feleségével” – mondta a Blikknek az egyik stábtag.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top