Sztárok

FINA 2017: Risztov Éva exkluzív a vizes vb balatonfüredi versenyéről

A vizes világbajnokság ideje alatt olimpiai bajnok úszónk, Risztov Éva napi rovattal jelentkezik nálunk – elsőként a balatonfüredi verseny első három napját foglalta össze.
FINA 2017: Risztov Éva exkluzív a vizes vb balatonfüredi versenyéről

Risztov Éva februárban jelentette be, hogy felhagy a profi sporttal, és menedzserként dolgozik majd. Azóta már előadásokat is tart, és nemrég elindította a Tiéd a Bajnok Programot, amiben fiatal sportolókat motiválok. Éva most egy újabb fontos feladatot kapott, hiszen a hosszútávúszás versenyein Kovács Kokó István mellett ő a szakkommentátor. Szombaton elrajtolt a mezőny, azóta pedig már végeredményeket is tudhatunk. 

Kovács Kokó István mellett szakkommentátor
Kovács Kokó István mellett szakkommentátor
Fotó: Risztov Éva/nlcafe.hu

A nők 10 kilométeres versenyében kiváló magyar eredmények születtek: Olasz Anna a 8. helyen végzett, Sömenek Onon Katalin pedig 27. lett. Risztov Éva a beúszás után egy közös képet is készített a fiatal reménységgel.

Sömenek Onon Katalin 27. lett 10 kilométeren
Sömenek Onon Katalin 27. lett 10 kilométeren
Fotó: Risztov Éva/nlcafe.hu

A verseny nyugodt körülmények között zajlott, ragyogó napsütésben, szélcsendben, 22 fokban vágott neki a viadalnak a 62 fős mezőny. Az utolsó métereken már fáradtan, de csak a célt látva értek be a versenyzők, elsőként a címvédő, francia Aurélie Muller.

Az érmeket a szám olimpiai bajnoka, Risztov Éva adta át. “Hihetetlen érzés elsőnek gratulálni a bajnokoknak, azoknak, akikkel tavaly még egymás ellen küzdöttünk. Köszönöm a lehetőséget, hatalmas élmény volt számomra!”

Risztov Éva adta át az érmeket
Risztov Éva adta át az érmeket
Fotó: facebook/Risztov Éva

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top