nlc.hu
Sztárok
Súlyos műtéten esett át Tordai Teri

Súlyos műtéten esett át Tordai Teri

Tordai Teri már otthon lábadozik a műtétje után, és a visszatérést tervezi. Mesélt arról, hogyan élte meg a megpróbáltatásokat.

Tordai Teri nemrégiben csípőprotézist kapott.  A megterhelő beültető műtét után egyelőre csak mankóval tud járni, de mindennel elégedett.

“Soha nem hagytam ki az éves szűrővizsgálatokat, és az idén derült fény a nagymérté­kű csípőkopásra. Egyik pillanatról a másikra jött, hisz nem éreztem fájdalmat, jól voltam. Belevágtam a műtétbe, és másokat is biztatok, hogy a félelem ellenére hallgassanak az orvosukra, mert nagyon fontos, hogy időben kerüljünk segítő kezekbe – kezdte a színésznő. –Féltem a műtéttől, de belenéztem az orvosom szemébe, és azt mondogattam magamnak, én ebben az emberben hiszek. Az operáció után hét nappal már itthon voltam. Hetente négyszer jön hozzám a gyógytornász, és mindent megteszek annak érdekében, hogy minél előbb visszatérhessek a színpadra, na és újra teljes értékű nagymama lehessek, bár egy kicsit lassabb tempóra fogom majd magam” – mondta Tordai Teri a Borsnak.

Tordai Teri úgy tervezi, hogy a hónap végén már visszamegy a színházba, hogy színpadra állhasson Esztergályos Cecíliával a Zserbótangó című darabban.

Súlyos műtéten esett át Tordai Teri

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top