Sztárok

Sziget 2017, bemelegítő kör: Pink dalban mondja el viharos magánélete összes fordulatát

A Sziget mínusz egyedik napjának sztárja igencsak kalandos másfél évtizeden van túl élete párjával. És a kapcsolatuk összes fordulatához lehet találni passzoló dalt Pink életművében.

Szerdán ismét Budapesten és ismét a Szigeten lép fel Pink, ami nemcsak azért jelentős esemény, mert Pink egy világsztár (hiszen lehetne csak azért is – mindannyian ismerünk ok nélkül híres celebeket), hanem azért is, mert egy remek énekesnőről és dalszerzőről beszélünk, akinek a zenei karrierje príma sztori, a koncertjei pedig tényleg eseményszámba mennek. Mondhatnánk azt is, hogy a kortárs dívák közt ő az antidíva, aki mindenhogy kilóg a sorból, mert sokkal inkább önmagát adja, mint a többség, és amúgy is egy rockénekesnő veszett el benne, nem is olyan mélyen – a tarsolyában viszont így is ugyanolyan közérthető és szerethető popslágerek lapulnak, mint bármelyik vetélytársnőjének, ami azért igen nagy bravúr.

A zenei karrierjén túl azonban van Pinknek még egy jó sztorija: a szerelmi élete. Ez sem az a tipikus, zaftos történet, de unalmasnak vagy konzervatívnak se nagyon lehet nevezni, mert ugyan tizenhat éve egyetlen férfiról, a freestyle motokrossz sztárjáról, Carey Hartról szól, és tulajdonképpen egy tündérmese, de azért egyvégtében nézve elég rázós is. Minthogy pedig Pink dalaival elég szépen lekövethető az egész eseményfolyam, a szigetes fellépésre készülve össze is állítottunk egy kis videódiszkót a forgatókönyv alapján – némelyik számot pontosan azok az események ihlették, amelyek kapcsán most megszólal (sőt, egyik-másiknak a klipjében még Hart is feltűnik), másokat mi társítottunk önkényesen a fordulatokhoz, de a lényeg, hogy a sztori kerek lesz, és a végére a koncertre is garantáltan sikerül ráhangolódni.

Carey Hart és kisfiuk Jameson (Fotó: Profimedia)
Carey Hart és kisfiuk Jameson (Fotó: Profimedia)

2001 – Pink megismeri Carey Hartot

A pár az X Games nevű extrémsporteseményen találkozott először, és Pinknek saját bevallása szerint azonnal bejött Hart rosszfiús stílusa. Meg persze Hartnak is Pink rosszlányos stílusa. 

Háttérzene: Most Girls

Egy dal arról, hogy Pink nem az a fajta lány, aki a dollárpapát hajkurássza, mert köszöni szépen, megáll a saját lábán is – neki igazi szerelem kell egy olyan férfival, aki tudja, mi fán terem az ilyesmi. Ahogy az elkövetkező bő másfél évtized igazolta, meg is találta a számítását. Csak persze így sem volt ez egy egyszerű kaland.

2003 – Rögvest szét is mennek egy kicsit

Nem telt bele két évbe, és a két fél (esetükben talán fogalmazhatunk így) már be is intett egymásnak. Ahogy Pink egyszer megfogalmazta, az a bizonyos rosszfiús báj egy idő után megszokottá válik (ahogy nyilván a rosszlányos, meg úgy általában minden más típusú báj is) – a temperamentum viszont nem illékony, úgyhogy mindketten mentek a maguk útjára. Ezek az utak viszont nagyon rövid időn belül újra keresztezték egymást, mert a pár hamar rájött, hogy mégis együtt van a helyük.

Háttérzene: You Make Me Sick

Szeretlek is, meg nem is Pink módra, azaz elég karakánul. Az üzenet elég nyilvánvaló: “rosszul vagyok tőled / kellesz nekem, és én utálom ezt”.

2005–06 – Eljegyzés és házasság

A békülés olyan jól sikerült, hogy újabb két év múltán Pink és Hart már az eljegyzésnél tartott. (Egész konkrétan Pink kérte meg Hart kezét a férfi egyik versenyén, egy pályára belógatott táblával, amit a motoros csak a második körben vett észre. Akkor persze kiállt, és igent mondott – Pink meg erre visszaküldte versenyezni, mondván, hogy nem megy hozzá egy veszteshez. A stílus maga az ember, ugyebár.) Következő januárban aztán gyorsan letudták az esküvőt is, szóval úgy tűnt, ennél harmonikusabban nem is alakulhatnának a dolgok.

Háttérzene: Glitter in the Air

Ha van szám, ami bizonyítja, hogy Pink nem tucatzenész és egyébként sem egy szürke figura, az ez: annyira szerelmes szerelmes dal, hogy ennél szerelmesebb már nem is lehetne, de a szövege egészen  eredeti módon kerüli ki, hogy klisés legyen. Tökéletesen lefesti, milyen boldog tud lenni a férjével a sztár.

2008 – Most már tényleg szakítanak, de azért mégsem egészen

Ha valami, hát ez fiaskó volt a javából: kiderült, hogy megint befuccsolt a nagy szerelem, és most nem is pár hétre, hanem végleg. Vagy mégsem? Miközben zajlott a különköltözés, már jöttek is a hírek, hogy azért van még remény: Pinkék párterapeutához fordultak a békülés reményében. A végkimenetel viszont finoman szólva is kétesélyes volt.

Háttérzene: So What / Please Don’t Leave Me

Ezt a szituációt nem lehet egy dallal leírni, úgyhogy duplázunk. Elsőként szóljon a So What, ami ránézésre egy tipikus középső ujjas szám: egyedül maradtam, de teszek rá, jó nekem ez így, na csá, én mentem berúgni meg verekedni. Második blikkre – és a klip támogatásával – viszont már elég egyértelmű a szöveg iróniája, arról nem is beszélve, hogy mi a fenét keres a videóban az első sorban megénekelt elvesztett férj?

Ennek megfelelően jöhet is az érem másik(?) oldala, a Please Don’t Leave Me, ami (még ha a klip csavar is ezen egyet) pont az, amit a címe egyenesen kimond: egy klasszikus bocsánatkérős “ne hagyj itt”-szám, amelynek Pink esetében a megjelenés idején konkrét vallomásértéke volt.

2010 – minden jóra fordul

Az év elejére kiderült, hogy a szappanopera-jelleg ellenére ez nem az a tipikus “se veled, se nélküled” jeligéjű szerencsétlenkedés volt, hanem két felnőtt ember nagyon is komoly küzdelme egymásért, amely végül győzelemmel ért véget: Pink és Carey Hart újra együtt vannak. Ki gondolta volna, hogy a hátsó padban rendetlenkedő popdíva és a motokrosszversenyző párosa hozza ezt össze?

Háttérzene: True Love

Mi következzen itt, ha nem az Igaz szerelem, a klipben a visszakapott férjjel és első gyermekükkel, a szövegben pedig a briliáns “tényleg annyira utállak, hogy azt hiszem, ez igaz szerelem” sorral?

2017 – idill

A már több mint hét évvel ezelőtti békülés óta a történet csupa öröm, boldogság és szépség: 2011-ben megszületett Harték kislánya, tavaly decemberben Pink világra hozott egy kisfiút is­, a pár pedig, úgy tűnik, tökéletes harmóniában él. És ez most már remélhetőleg így is marad, mert megérdemlik.

Háttérzene: You+Me – You and Me

Sokan nem tudnak róla, de a gyermekeivel egyszerűen szupercuki Pinknek 2014 óta van egy You + Me nevű folkduója a kanadai énekes-dalszerzővel, Dallas Greennel. A zene jóval csendesebb, mint amit megszoktunk tőle, de legalább olyan jó, és még inkább szerelemgyerek, mint a szólókarrier. Az énekesnő tizenhat éve tartó és látszólag révbe ért párkapcsolathoz nem is nagyon passzol jobban Pink-szám, mint a duó nevét viselő You and Me.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top