Az egyik legsikeresebb magyar író, akinek könyvei a sikerlisták élén állnak. Gyermekkorában színésznek készült, azonban hamar belátta; a színpad nem az ő világa. Később újságíróként, riporterként, bloggerként kereste a kenyerét, majd a regényírás mellett tette le a voksát. Lakatos Leventével beszélgettem.
Mikor döntötted el, hogy író leszel és nem újságíró?
Ez nem döntés kérdése volt, egyszerűen erre sodort az élet és az érdeklődésem. Eredetileg egyébként annak ellenére is színésznek készültem, hogy nem számítottam kifejezetten extrovertált típusnak, nem törtem magamat azért, hogy a középpontban lehessek. Sikerült viszont felvételt nyernem az ország legelismertebb drámatagozatos gimnáziumába, ahol aztán viszonylag hamar beláttam, hogy nincsen különösebb tehetségem a színészethez, a drámaórák által felfejlesztett kreativitás viszont lángolt bennem. Ekkortájt kezdtem el érdeklődni a média világa iránt, újságíróként és televíziós műsorvezetőként is tevékenykedtem. Közel tíz évet töltöttem el a szakmában, amikor egyik napról a másikra az egész érdektelenné vált a számomra. Az érzett ürességet a regényírással sikerült kitöltenem. Idővel aztán összeállt a kép, a fiatalkori döntéseim valójában mindvégig a jelen útjára tereltek. A kreativitásfejlesztő drámaórákért nem tudok elég hálás lenni, ahogyan a színjátszás-gyakorlatnak is nagy hasznát veszem, hiszen a színpadhoz hasonlóan az íróasztal mögött is magamra kell öltenem az adott figurákat.
Hogyan kezdtél el írni?
A média területen meglehetősen fiatalon sikerült karriert építenem, sokan faggattak arról, miként vettem az akadályokat. Erről szerettem volna könyv formájában összefoglalni a gondolataimat, meg is írtam a kötetet, de nem találtam rá kiadót… Elsőkönyvesként meglehetősen nagy feladat támogatókra lelni, sok kiadó elutasított és többen hitegettek, végül beláttam, ha én nem látok önmagamban potenciált, akkor ki látna?! Bevállaltam két hitelt a magánkiadáshoz, amelyek aztán a gazdasági válság beköszöntével rövid időn belül megduplázódtak. Milliókat buktam. Nehéz időszak várt rám, de utólag visszatekintve megérte az áldozat, hiszen éppen a vakmerőségem volt az, ami felkeltette az akkori legnagyobb könyvkiadó figyelmét.
Úgy érzed, hogy elég élettapasztalatod volt megírni az első könyvet?
Én elsősorban a saját korosztályomról írok, tehát ahogyan korosodom, úgy idősödnek a főbb karaktereim velem. Persze fiatalabb és érettebb olvasóim is akadnak, hiszen attól, hogy valaki, teszem azt, hatvanas, miért ne olvashatna húszasokról vagy harmincasokról szóló történeteket? Egyébként a minap is megkaptam egy új olvasótól, hogy a gondolataimat tekintve szerinte egy jól tartott ötvenes vagyok. (nevet)
Miben látod a sikered kulcsát? Milyen visszajelzéseket kapsz az olvasóktól?
Hivatástól függetlenül a siker egyik legfontosabb alapkövének az alázatot tartom. Másrészt a hitvallásom szerint egy alkotóembernek újra és újra túl kell szárnyalnia önmagát, ehhez elengedhetetlen, hogy az olvasókat partnernek, ne pedig csodálóknak tekintsük.
Hogyan inspirálódsz?
Kezdetben szándékosan elkerültem a saját életemből vagy a környezetemből merítkező jeleneteket, aztán a Bomlás című regényemnél megtörtem. Az a sztori az életem eddigi legnagyobb szerelmére építkezik, és azt a kötetet tartom az első igazán sikeres regényemnek. Szóval figyelek magamra és a környezetemre, de ügyelek arra, hogy senki életét ne plagizáljam. A hozzám eljutó történetekben először megkeresem a valós problémát, azt a magjáig bontom, majd elültetem a karakterem sorsvonalában.
A romantikus regényeidben úgy néz ki, mintha belelátnál a nők fejébe…
Ezt gyakran hallom és örülök, ha így van. (nevet) Talán az előbb ecsetelt problémaboncolgató módszer az, ami segít a hiteles női szemszögek írásánál. De eközben az is igaz, hogy az én életem valahogy mindig úgy alakult, hogy több női energia vett körbe, mint férfi. A szüleim korán elváltak, édesanyámmal maradtam, aki a nagymamám segítségével nevelt. A szomszéd gyerek lány volt, az unokatestvérem, aki egyben az általános iskolában a padtársam volt, ugyancsak. Nőuralomban szocializálódtam. (nevet)
Hogy néz ki nálad az írási folyamat?
Tudom, hogy az írási metódus sokaknak izgalmas kérdéskör, de nagyon unalmas rá a válaszom… (nevet) Nincsenek különleges szokásaim, egyszerűen leülök, előveszem a szöveget és vagy írok hozzá vagy az addig elkészült részeket javítgatom, csinosítgatom. Az ihlethiányt például személy szerint a lusta írók kifogásának tartom. (nevet) Nyilván léteznek lángolóbb és langyosabb időszakok, de nekem például ritkán villannak csak úgy be ötletek, általában dolgoztatni kell értük az agyamat. Erre például számomra kiváló módszer a visszaolvasás, egyrészt sok hibát kiszűrhetek, másrészt egy-egy korábbi mondatom elindíthat bennem új szálakat. Ha abszolút megrekedek, akkor elkezdek tollal írt jegyzetekkel dolgozni, a kézírás nálam mindig beindítja a kreatív folyamatot.
Mennyire vagy benne egy-egy karakterben?
Az összes karakteremben benne vagyok, de egyetlen olyan figurám sincs, akit egy az egyben magamról mintáztam volna. A leginkább talán a mostani sorozatom főhőse, Szentesy Igor hasonlít rám.
Előfordult már, hogy egy-egy rajongó, aki mégis azonosít például a Szigor-beli karakterrel, durvább üzenetekkel bombázott?
Akadnak meztelen képeket küldözgető nők, ajánlkozó üzenetek is kapok, de biztosan kevesebbet, mint egy-egy rocksztár. És azt hiszem, hogy ezek a levelek nem is elsősorban olyanoktól érkeznek, akik már olvastak, inkább csak itt-ott belém akadtak. Az olvasóim általában külön tudják választani a karaktereket az írótól, és ez így van rendjén.
Mennyit segít a közösségi média abban, hogy megmutasd, milyen is vagy valójában?
Egy szórakoztató irodalmi szerző esetében a jó könyv megírása után szerintem a közösségi média használata a legfontosabb építkezési elem. Hiszen, amíg teszem azt egy zenész el tudja énekelni az új dalát a tévében, vagy egy színész megmutathatja az új filmjének előzetesét, addig egy-egy könyvből szinte lehetetlenség látványos, könnyen befogadható ízelítőt adni. Nem is nagyon hívnak bennünket tévéműsorokba. Nagyjából egy kezemen meg tudom számolni, hány felületen lehet manapság könyvekről beszélni. A közösségi médiában viszont azokat tudom elérni, akik valóban érdeklődnek a munkásságom iránt, a Facebookon szerencsére már közel 150 ezren, Instagramon pedig 69 ezren vagyunk. De a virtuális térnél még fontosabbak a személyes találkozók, elég sokat járom az országot, író-olvasó találkozókra és dedikálásokra megyek, tavaly például százötven alkalommal találkoztam az olvasóimmal.
El tudod képzelni, hogy a könyvedből film készüljön?
Az én dolgom a regényírás, ha valaki lát a köteteim megfilmesítésében fantáziát, szívesen meghallgatom. Voltak már megkeresések, érdeklődések, de nem akarom mindenáron képernyőn látni a történeteimet.
És mi a következő lépés?
A Szigor-trilógiám zárókötetén dolgozom, ez most mindennél fontosabb, nem is nagyon tűnődöm azon, hogy utána milyen történethez nyúlok. Az írás mellett a közelmúltban indítottam el a webshopomat, amit igyekszem újszerű megközelítéssel felépíteni.
Mi számodra a kikapcsolódás?
Amikor az időm csak engedi, a kutyámmal foglalkozom. A szabadidőmhöz mérten sok sorozatot is nézek. Idén nyaralás kimaradt, próbálom általában úgy beosztani az időmet, hogy nyáron kevesebbet kelljen írni és maradjon idő a kikapcsolódásra, ez aztán válogatott okokból sosem jön össze. A nyári kalandokat egyelőre a regényeimben élem meg.
