Sztárok

Merlin szakállára! Elképesztően festenének a Harry Potter-filmek az eredeti szereposztással

Rengeteg olyan szereplő akad a Harry Potter-filmekben, akiket az eredeti tervek szerint más színész alakított volna – nehéz elhinni, de először bizony még Perselus Piton karakterét sem Alan Rickmannek szánták. Megpróbáltuk elképzelni, milyenek lettek volna ezek a figurák, ha nem szól közbe a sors.

A klasszikus Harry Potter-filmek másodállásban köztudottan a brit színésztársadalom ki kicsodájaként is funkcionálnak, hiszen elképesztő létszámban vonultak fel bennük a szigetország legnagyobb és legnépszerűbb mozisztárjai. Teljesnek azonban a névsor még véletlenül sem nevezhető, hiszen egyáltalán nem nehéz kapásból egy rakás hírességet felsorolni, akiknek lett volna helyük legalább egy részben, és mégsem voltak ott. A mulatságos ebben az, hogy ők is szinte mind szóba kerültek, amikor összeválogatták a szereplőgárdát az egyes epizódokhoz, csak aztán vagy nem értek rá, vagy nem akartak részt venni a munkában, vagy mást választottak helyettük. Mindenesetre egy nem is annyira alternatív valóságban simán magukra ölthették volna a jelmezeket, úgyhogy mi most el is képzeljük ezt a dimenziót: íme nyolc karakter az eredeti ötletek szerint, az egyikük rögtön kétszer is.

Gilderoy Lockhart – Hugh Grant

Kenneth Branagh felülmúlhatatlan alakítást nyújtott a szerepben, de ezzel együtt is elmondható, hogy lett volna abban valami plusz, ha minden mugli nők kedvence játssza a varázslóvilág önjelölt szépfiúját, aki minden mágiára érzékeny lányt és asszonyt megbolondít (főleg, hogy aztán az összes férfi legnagyobb megelégedésére ócska csalónak bizonyul, és rendesen rá is fázik a hazudozásra). Hugh Grant egyébként el is vállalta a feladatot, de végül az idejébe nem fért bele a forgatás, így vissza kellett lépnie.

Sybil Trelawney – Tilda Swinton

A Roxfort legfurcsább tanárának szerepét eredetileg nem a nagyszerű Emma Thompsonnak szánták, hanem egy különös karakterekben igencsak jártas kolléganőjének, Tilda Swintonnak. Ő azonban, bizonyítva, hogy civilben sem hétköznapi figura, egy igazán eredeti okra hivatkozva visszautasította az ajánlatot: azt mondta, hogy ellenzi a bentlakásos iskolákat, így nem játszhat a Harry Potterben sem.

Hollóháti Heléna – Kate Winslet

Apró, de fontos szerep a Szürke Hölgyé, így nem csoda, hogy egy nagy nevet akartak megnyerni hozzá – a ráncainak is örülő Kate Winslet azonban fontolóra sem vehette a felkérést, ugyanis már az ügynöke nemet mondott a nevében. Hogy azóta új ügynöke van-e a színésznőnek, azt nem tudjuk, azt viszont igen, hogy végül így is jó helyre került a karakter, hiszen Kelly Macdonald is remek választásnak bizonyult.

Rubeus Hagrid – Robin Williams

A Roxfort kulcs- és háztájőrzőjét se nagyon lehet annál jobban megformálni, ahogy Robbie Coltrane tette, de a tehetségét ismerve a tragikus sorsú Robin Williams sem maradt volna el az ő teljesítményétől. A Warner Bros által favorizált színészt maga J. K. Rowling utasította vissza arra hivatkozva, hogy csak brit művészeket akar látni a vásznon, ami tulajdonképpen érthető, és nem is volna baj, ha mondjuk lenne még mód a pompás Legendás állatok és megfigyelésükkel útjára indult, Amerikában játszódó új sorozatban más szerepet adni Williamsnek. Erről azonban sajnos már hiába álmodozunk.

Perselus Piton – Tim Roth

Elég döbbenetes, de eredetileg Perselus Pitont sem Alan Rickman játszotta volna, hanem Tim Roth – a színész végül a Majmok bolygója-remake miatt utasította vissza a szerepet, a többi pedig már történelem. Még Roth szerint is: „Alan (…) egészen mást hozott ki a karakterből, mint amit én terveztem, és ez így is van rendjén. Hogy bánom-e? Nem is tudom, szoktam-e én így gondolkodni. Ha én csinálom, minden máshogy alakul. Az élet véletlenszerűsége már csak ilyen. Jó lett volna egy hétéves megbízatás, az ilyesmi nagyon kellemes és megnyugtató tud lenni. De nem, szerintem végül az kapta a munkát, aki jobb volt a feladatra.”

Albus Dumbledore – Ian McKellen

A Roxfort igazgatóját eredetileg alakító Richard Harris csak Harry Potter-rajongó unokája miatt mondott igent a szerepre, mert kora és egészségi állapota egyébként már nem feltétlenül engedett meg neki egy ekkora vállalást – és bár 2002-ben még nagyon készült a harmadik részre, az év végén sajnos el is vesztette a Hodgkin-limfómával vívott harcot, így utódot kellett keresni neki. Az első jelölt pedig a Gandalfként is ismert Ian McKellen volt, ő azonban nemet mondott, méghozzá nem is akármilyen okból (és nem akármilyen példát mutatva gerincességből): mivel tudta, hogy Harris „rettenetes” színésznek tartotta, úgy érezte, illetlenség lenne átvennie tőle a szerepet.

Albus Dumbledore – Peter O’Toole

Richard Harris családja a színész kedves barátját, Peter O’Toole-t szerette volna új Dumbledore-ként látni, de végül ő sem kapta meg a szerepet, a befutó Michael Gambon lett. Itt a producerek szóltak közbe, ugyanis attól tartottak, hogy az Arábiai Lawrence legendás címszereplője is túl öreg már a sorozat befejezéséhez. (O’Toole egyébként végül két évvel túlélte az utolsó epizódot, 2013-ban hunyt el.)

Narcissa Malfoy – Naomi Watts

A történet ugyanaz, mint Kate Winslet esetében, a színésznő ügynöke nemet mondott a szerepre, így maga Naomi Watts fontolóra sem vehette a dolgot, a karaktert pedig Helen McRory játszotta el. Igaz, ezzel legalább neki sikerült igazságot szolgáltatni, eredetileg ugyanis ő is a hoppon maradtak közé tartozott Harry Potter-ügyben: már aláírt Bellatrix Lestrange-nek, amikor terhes lett első gyermekével.

Rita Vitrol – Rosamund Pike

A Holtodiglan sztárja elvállalta az excentrikus újságírónő szerepét A Tűz Serlegében, amikor azonban megtudta, hogy vissza kell térnie A Főnix Rendjében is, de csak egy egészen rövid jelenésre, inkább visszaadta a megbízást. A végül Miranda Richardsonhoz vándorolt figura jelentőségét e furcsa húzás miatt lényegesen csökkentették is a filmekben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top