nlc.hu
Sztárok
Teljesen össze van zuhanva Dargay a Terápia utolsó évadában

Teljesen össze van zuhanva Dargay a Terápia utolsó évadában

November 13-án érkezik az HBO Terápia című trilógiájának utolsó évada. Az előzetese alapján elég súlyos finálé elé nézünk.

November 13-án este nyolc órakor tér vissza a magyar HBO saját gyártású drámasorozatának harmadik és egyben utolsó évada, amelyben újra találkozhatunk Dargay Andrással (Mácsai Pál), valamint új pácienseivel (Vilmányi Benett, Schell Judit, Czintos József és Udvaros Dorottya). Míg a Terápia első két évada elsősorban a páciensekre fókuszált, a befejező évad középpontjába ezúttal maga a terapeuta kerül: egy új pszichiáter (Balsai Móni) értő gondoskodásának köszönhetően a nézők végre mélyebben is megismerhetik András saját nehézségeit és magánéleti küzdelmeit. 

A Terápia frissen kijött előzetesében szembetűnő, hogy az eddig is több magánéleti krízisen átvergődött terapeuta igencsak le van strapálva, vélhetően az új borostás külsővel is ezt akarták sugallni a készítők. Dargay András megviseltnek tűnik több mint húsz év praktizálás után, és úgy látszik, a java még csak most jön: szembe kell néznie az öregedéssel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top