Sztárok

Ma lenne 100 éves Szabó Magda, ünnepel az egész ország – ne maradj ki te sem!

Szabó Magda 100. születésnapja alkalmából Debrecentől Zalaegerszegig zajlanak a legkülönbözőbb programok. Ezek közül válogattunk – ajánlatunkban több kiállítás, színházi előadás, szoboravatás és egy kisebb városi kirándulás is szerepel.

Ma lenne százéves Szabó Magda, a 20. századi magyar irodalom egyik legnagyobb és legismertebb alakja, az egyik legtöbbet fordított magyar író, az Abigél, a Für Elise és Az ajtó szerzője, akinek utóbbi regényét 2015-ben a New York Times az év tíz legjobb könyve közé választotta. Az évforduló horderejéhez méltó módon a megemlékezések már hosszabb ideje tartanak országszerte, de a legtöbb esemény természetesen ezekre a napokra és a közeljövőre esik, vagyis ha szeretnéd és módodban áll, bőven kiveheted a részed az ünneplésből te is. Hogy megéri, az nem is kérdés, ezért össze is gyűjtöttünk néhány helyszínt, programot és tippet.

„Annyi titkom maradt…” – a Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítása

A budapesti tárlat még a nyáron nyílt, de egészen jövő március 4-éig megtekinthető. A látogatók megismerkedhetnek Szabó Magda családjával és gyerekkorával (ideértve a szülők által teremtett mesevilágot, a regényekben megjelenő rokonokat és hozzátartozókat, illetve alma matere, a Dóczi Leánynevelő Intézet világát), valamint az összes híres mű keletkezéstörténetével, a szerző személyes tárgyaival, kézírásával, fényképeivel, kedvenc illatával – sőt, még Abigél szelleme is megelevenedik a múzeum falai között.

Budapest, 1977. október 3. – Szabó Magda Kossuth-díjas író otthonában. – MTI Fotó: Molnár Edit

Az írónő születésnapján megrendezendő A Születésnap című – többek között Karafiáth Orsolya, Finy Petra, Péterfy Bori és a kiállítás két kurátora, Borbás Andrea és Kiss Borbála közreműködésével zajló – estre sajnos már nem könnyű bejutni, hiszen hetekkel ezelőtt kitették a Telt ház táblát, de ha az utólag megnyitott különtermekbe sem sikerül beférni, a neten még mindig követhető lesz az esemény, a későbbiekben pedig további programokra is sor kerül a PIM-ben: október 16-án például Az ajtó elevenedik meg monodráma formájában, Havas Judit előadásában.

Szobor- és emlékmúzeum-avatás, kiállítás és fesztivál Debrecenben

Szabó Magda életében meghatározó szerepet játszott szülővárosa, és Debrecen most központi helyszíne is az ünneplésnek. A Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtárban az életmű gyermek- és ifjúsági regényeit felidéző emlékkiállítás már szeptember 20-án, a Dóczy Gimnáziumban berendezett emlékmúzeum pedig október 4-én megnyílt, de természetesen mindkettő megtekinthető most is (a kiállítás ráadásul a 14-i zárás utána továbbutazik, és több hazai illetve határon túli településre is eljut), a mai napon pedig felavatják a Kossuth téren az írónő szobrát, és folytatódik az október 2. óta tartó MagdaFeszt is a Csokonai Színházban, melynek keretében színházi előadásokra és koncertekre kerül sor, sőt a Szabó Magda Szabadulószobát is kipróbálhatják a látogatók. Mindemellett tartalmas program felkeresni az írónő életének meghatározó helyszíneit is, amihez kiváló útmutató a Széchényi Könyvtár virtuális Szabó Magda-kiállítása.

Színházi előadások az ország több pontján

Szabó Magda maga is írt drámákat, és több regényét is színpadra vitték, néhány darab pedig jelenleg is műsoron van különböző helyszíneken. A Bánfalvy Stúdió előadásában az Abigél például októberben Zalaegerszegen, decemberben pedig Vácon is megelevenedik olyan színészek közreműködésével, mint Bánfalvy Ági, Pindroch Csaba, Trokán Péter és Kiss Ramóna, míg a budapesti Rózsavölgyi Szalonban októberben és novemberben is látható Az őz többek közt Nagy Marival, Gáspár Sándorral és Erdélyi Tímeával a főszerepekben.

„Abigél – Szabó Magda 100” – a Rádió- és Televíziótörténeti Kiállítóhely tárlata

A budapesti múzeum teljes egészében Szabó Magda talán legismertebb művének és a belőle készült tévés adaptációnak szentelte interaktív kiállítását: a filmsorozat eredeti kellékeivel és díszleteivel berendezett tárlaton fel lehet ölteni Vitay Georgina ruháját, és be lehet ülni a Matula padjába, miközben vetítések, az írónővel készült interjúk és eddig soha be nem mutatott hanganyagok révén a regény és a forgatás kulisszatitkaira is fény derül. A szeptember 12-én nyílt kiállítás november 30-ig látogatható.

Magyarország, 1959. október 15. – Szabó Magda írónő cigarettával a kezében olvassa Jókai Mór Az arany ember című művét az otthonában. A felvétel készítésének pontos helyszíne ismeretlen. – MTI Fotó: Tormai Andor

És persze: a könyvek

A sok program mellett persze a lényegről se feledkezzünk meg, hiszen az írónő öröksége és emléke elsősorban mindig is hatalmas életművében él majd tovább. Sokaknak nyilván csak néhány lépést kell tenni a polcig a kötetekért, de ha vannak hiányosságok a gyűjteményben, könnyen pótolhatók, hiszen tavaly útjára indult, az évfordulóra pedig teljessé válik a Jaffa Kiadó új, húszkötetes Szabó Magda-életműsorozata is. Aztán pedig már csak a legkényelmesebb fotelt kell célba venni a környéken, minden másról gondoskodik a magyar irodalom egyik legnagyobb klasszikusa.

Végül, de nem utolsósorban: ha most azonnal felidéznéd néhány mondat erejéig az írónő páratlan karrierjét, munkásságát és személyiségét, olvass tovább az NLCafén!

Bővebben a New York Times Szabó Magdát és Az ajtót méltató cikkéről
„A hűség tulajdonság, a hála tanítható” – így emlékeztünk két évvel ezelőtt Szabó Magdára
10 idézet Szabó Magdától
Lássuk, mennyire ismered Szabó Magda klasszikus művét, az Abigélt!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top