nlc.hu
Sztárok
Pindroch Csaba az eljegyzésről sztorizott

Pindroch Csaba az eljegyzésről sztorizott

Pindroch Csaba hatalmas örömöt okozott egyik ismerősének. A lány a párjával nézte meg a színész legújabb darabját, utána pedig valami olyan történt, amire egyáltalán nem számított.

Júliusban elindult a Valami Amerika 3. részének forgatása, amit év végén láthatunk a mozikban. A főszereplők, Pindroch Csaba, Szabó Győző és Hujber Feri már közös képet is posztolt az előkészületekről, amelyből kiderül, hogy ebben a részben is lesz min nevetni. A színészek viszont nem csak a mozivásznon, a színpadon is nap mint nap bizonyítanak. Pindroch Csaba sok darabban játszik, többek között a Segítség, megnősültem! című előadásban is, amivel a minap igencsak boldoggá tette az egyik ismerősét. 

„Egy ismerősöm a párjával megnézte a legutóbbi Segítség, megnősültem! előadást és a következő SMS-t küldte nekem: Kedves Csaba! Köszönjük a lehetőséget, nagyon jól éreztük magunkat! Szuper volt az előadás! és az esténk is jól sikerült T. 11 év után megkérte a kezemet. Még egyszer köszönöm!” – írta a színész a darab közösségi oldalán majd hozzátette: „Na, azt hiszem, erről szól a színház!”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top