Sztárok

Felháborító: Klapka Györggyel reklámozza magát egy zálogház

A síron túlról reklámoz egy teljesen másik zálogházat Klapka György, természetesen az örökösök tudta és beleegyezése nélkül.

Semmi sem szent: Klapka György legendássá vált plakátos reklámját nyúlta le egy belvárosi ékszerüzlet. Ám a bolt nem elégedett meg az ötlet plagizálásával, egyenesen az Aranyember fotójával hirdetik magukat. Ehhez természetesen nem kértek engedélyt az örökösöktől, akik érhető módon fel vannak háborodva a „gerillamarketingen”.

„Egy vásárlónk telefonált pár hete, hogy tényleg van-e másik üzletünk, és ha igen, oda is vihet-e tárgyakat? Mondtuk, hogy nincs másik bolt, és elkezdtünk nyomozni. A bolt az édesapám nevével és fényképével reklámozta magát az interneten és a szórólapokon is. Azt mondják, ez a Vámház körúti boltunk másik üzlete” – mesélte a Borsnak Klapka Sandy, aki jelenleg édesapja vállalkozását vezeti.

„Édesapám hagyatékát és becsületét minden körülmények között megvédjük. Azzal, hogy olyan vásárlókat csábítottak el tőlünk, akik azt hitték, hogy nálunk járnak, anyagi kárunk is keletkezett. Egy ismerősöm ráadásul volt ott próbavásárláson, és áldatlan állapotokról számolt be. Az atmoszféra szinte félelmetes, a becsüs lekezelő volt” – mesélte a lány. Amikor hivatalos megkereséssel fordultak az üzlethez, a reklámok eltűntek az internetről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top