Sztárok

Christina Aguilera fel akarta pofozni Pinket

Bár nem most történt az eset, Pink most elevenítette fel, hogy fiatal korukban milyen ellenségesen viselkedtek egymással.

Meglepő történetet osztott meg Pink az egyik beszélgetős műsorban. A 2017-es Szigeten nagy sikerű koncertet adott énekesnő elárulta, hogy mennyire rossz volt a kapcsolata Christina Aguilerával, sőt egyszer még majdnem egymásnak is mentek egy éjszakai klubban – írja a Blikk.

Nagyon fiatalok voltak, és még újak a szakmában, ráadásul Pink úgy gondolja, hogy mindketten alfák. Csak míg ő fizikailag harcol egy veszekedés során, addig Christina szavakkal. Nagyon mások vagyunk – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy verekedett-e kolléganőjével, annyit mondott, hogy igazából Christina lendített feléje.

A két énekesnő utána évekig nem találkozott egymással, de ma már sokkal jobb a viszonyuk, köszönhetően annak is, hogy mindketten felnőttek, és édesanyák lettek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top