Kereken 40 éve, 1977. október 28-án került boltokba a Sex Pistols első és egyetlen lemeze, a Never Mind the Bollocks, Here’s the Sex Pistols, amellyel a punk hivatalosan is berúgta az ajtót, és a feje tetejére állított mindent. A műfaj egyik leghíresebb és legjobb zenekarában, a Clashben gitározó Mick Jones persze azt mondja, hogy az igazi punk nem tartott tovább 100 napnál, és ebben van is valamennyi igazság, de az ezzel együtt is biztos, hogy a huszadik század kultúrájának kevés olyan epizódja van, ami ennyire széles körben és ilyen sokáig fodrozódó hullámokat bírt verni. Sőt, a kettő tulajdonképpen ugyanannak az éremnek a két oldala, hiszen éppen a kívülállóságát és ezzel sokak szemében a lényegét elvesztve nőhetett csak akkorára a mozgalom, hogy a mai napig visszaköszönjön a hatása a tömegeknek szóló zenétől a politikai gondolkodáson át a nagyon is fősodratú divatig szinte mindenütt.
Az persze mind nagy kérdés, hogy van-e értelme a lázadás kanonizálódásának, lehetett-e volna másképp, él-e valahol a peremvidékeken ma is az igazi punk szellemiség, és létezett-e ilyesmi egyáltalán bármikor, de ezekről a témákról könyveket lehetne és szokás is teleírni, többnyire pedig még a punkzene egykori nagy alakjait is összezavarják. Így hát mi egy kicsit egyszerűbbre vesszük a megemlékezést: lepörgetjük a klasszikus albumot, közben pedig felidézzük néhány képpel, milyen is volt divatszempontból, amikor elárasztották az utcákat a tisztes polgárokat nemcsak a viselkedésükkel, de már a külsejükkel is megbotránkoztató felforgató elemek. A tanulság így sem marad el, azt ugyanis tényleg elgondolkodtató látni, hogy ami akkor maga volt az ellenállás és a polgárpukkasztás, ma nagyrészt nem több néhány sorozatgyártású árucikknél.
Punk már volt a Sex Pistols előtt is, leginkább a New York-i Ramonesnak köszönhetően, akik koszos tornacipőikkel, szakadt farmernadrágjaikkal, szűk pólóikkal és bőrdzsekijeikkel egyfajta egyenruhát akartak alkotni maguknak, ami kiemeli őket a tömegből. Ma már inkább beolvadni lehet egy ilyen szereléssel.
Mehetünk persze még visszább is az időben: ha van a punknak keresztapja, az a pár éve Sopront is megsorozó Stooges frontembere, Iggy Pop, akinek rendes munkaruházata időtlen idők óta egy, azaz egy darab farmernadrágból áll. Ha maradt még többnyire utánozhatatlan karaktere a punknak divat szempontjából, az ő – így azért utcára nem sokan vonulnának.
Azért a Sex Pistols az alap
A gócpont persze minden előzménnyel együtt is a brit Sex Pistols és közvetlen környezete marad. Mire Amerikából Londonba ért, és igazán punkká vált a punk, a nyers, egyszerű külsőségek is átadták a helyüket a legkirívóbb ruhadaraboknak és frizuráknak.
A divathatársértések éllovasa a Pistols-frontember Johnny Rotten – polgári nevén John Lydon – volt, aki annak idején már tépett, színes frizuráival is sokkolt (hosszabb távon pedig trendet teremtett, természetesen). A fennmaradt színes fotókon leginkább vörösben pompázik, eleinte viszont zöldre festette a haját, ezért az apja csak Kelbimbónak hívta.
Ezek a frizurák a karrierje szempontjából is fontosak voltak, hiszen ahogy a Pistols gitárosa, Steve Jones mondja:
Rotten nagyon jól nézett ki a zöld sérójával, de nem tudott énekelni. Persze mi meg nem tudtunk zenélni, szóval belefért a dolog.
De mély benyomást gyakorolt a többiekre ezzel a házilag preparált pólóval is, amin a Pink Floyd iránti utálatát kürtölte ki kreatív módon. Lydon valójában persze nem gyűlöli a tavasszal egy rákfaj nevében is halhatatlanná tett Pink Floydot, a legendás felső replikáját pedig ma már bárki megveheti.
Néhány nagyon híres biztosítótű a sok közül: a legalapabb punk kelléket Lydon is hordta.
Noha így igazán romantikus a sztori, hiba lenne azt gondolni, hogy az egész punkhullám amolyan „alulról jövő kezdeményezés” volt: a mozgalom történetében központi szerepet játszott a napjainkban leginkább Kate Middletont cinkelő Vivienne Westwood divattervező és Malcolm McLaren dizájner, impresszárió és nagypályás svindler divatüzlete, a (sok más néven is ismert) Sex is, amely roskadozott a gyakran fétisholmikból átalakított egyedi daraboktól, és gyülekezőhelyként szolgált a punkoknak. A képen balra Westwood, jobbra pedig Chrissie Hynde a Pretendersből.
Vivienne Westwood és Chrissie Hynde pár évtizeddel később (Fotó: Getty Images)
A Sexben alakult a Sex Pistols is, a banda menedzsere pedig maga Malcolm McLaren lett. Igen, ez a decens külsejű úriember mozgatta a háttérből a hajmeresztő holmikba bugyolált felforgatókat – legalábbis saját bevallása szerint, mert a többi érintett azt mondja, eléggé szerette eltúlozni a szerepét, és ezt nem is nehéz elhinni róla nyilvános szereplései alapján.
Malcolm McLaren a Johhny Rotten-szerű nézést próbálgatja (Fotó: Getty Images)
A Sex Pistols stílusának címerállata a basszusgitáros Sid Vicious volt. A gyakorlatilag teljesen kezelhetetlen, politoxikomán fiú zenélni még idővel sem tanult meg, ikonnak, illetve ezen belül divatikonnak viszont tökéletes volt. És imádta is a szerepét: amikor alig 21 évesen meghalt herointúladagolásban, találtak nála egy cetlit, amin azt kérte, hogy a bőrdzsekijében, a farmerjében és a motoros csizmájában temessék el.
Aki nőként megtestesítette a punk stílust
Ha egyvalakit kell megnevezni, aki nőként megtestesítette a punk stílust, az Vicious barátnője, Nancy Spungen volt. A mai napig nem tudni, hogy a húszévesen megkéselt lányt barátja ölte-e meg, vagy valaki más.
Sid és Nancy 1978-ban. Botrányos kapcslatukról film is készült ugyanezzel a címmel. (Fotó: Getty Images)
Viciousnek tényleg semmi nem volt szent, még ezt a horogkeresztes pólót is képes volt felvenni – sőt, viselt szvasztikás felsőt Rotten is, pedig egyiküknek sem volt semmi köze a nácizmushoz. Ebből szerencsére nem lett divatkellék.
A punkkal gyakran azonosított skót kockás mintát is Rotten kezdte viselni.
Azért nem mindenki vette olyan komolyan a divatot, mint a Pistols tagjai. A képen a fentebb már említett Clash zenekar, kétségkívül punkos, de jóval visszafogottabb szerelésben.
Az egyszerűség jellemezte a nyersebb, földhözragadtabb street punk stílus képviselőit is, például a UK Subst.
A manapság a punkokkal leginkább azonosított tarajos–bakancsos megjelenés igazából csak a műfaj második hullámával érkezett el, a nyolcvanas évek elején. A régi bandák addigra vagy feloszlottak, vagy elmentek egészen más zenei és ideológiai irányba, úgyhogy jöhetett a lázadás a régi lázadók ellen – az új generáció első számú képviselője az Exploited lett.
Az Exploited leghíresebb dala a Punk’s Not Dead címre hallgat, de a szövegíró Wattie Buchan egészen biztosan nem erre gondolt, amikor papírra vetette sorait. A kifutókon már 1977-ben (!) megjelent punk stílus itt éppen a hétköznapi kollekcióit pár éve leállító Jean-Paul Gaultier 2011-es tavaszi bemutatójára köszönt be.
Mindenesetre az exploitedi értelemben sem halott azért teljesen a punk. Tarajosok napjainkban.
