Sztárok

Sztárban Sztár: Ekanem Bálint Emota esett ki

Ekanem Bálint Emota számára véget ért a Sztárban sztár, Berkes Olivér lett a heti győztes.

A Sztárban sztár 5. évadának 8. élő show-jában Ekanem Bálint Emota kapta a legkevesebb szavazatot, így az „ország házibulijának” következő fordulójában már nem bizonyíthat a színpadon.

A vasárnap esti élő show-ban valamennyi versenyzőnek két produkciót kellett előadni: egy egyénit és egy duettet. Ekanem Bálint először a világ egyik legbúgóbb hangú sztárjává alakult át, és csípőből hozta a szívtiprót, vagyis Tom Jonesként riszált:

Majd Berkes Olivérrel együtt Fluor és Diaz bőrébe bújt:

A nézői szavazatok alapján azonban végül neki kellett távozni a műsorból.

A jövő heti, 9. élő-show-ban – amely már a Sztárban Sztár elődöntője lesz – már csak 5 énekes (Janicsák Veca, Király Viktor, Berkes Olivér, Pápai Joci és Horváth Tamás) vívhat meg a „Magyarország legsokoldalúbb előadója” címért. Az énekesek az elődöntőben is kétszer állnak ki a színpadra: két egyéni produkciót mutatnak majd be.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top