Sztárok

Horváth Tamás megküzdött a szerelméért, Andiért

Kifejezetten azért választotta a Too Close című számot Horváth Tamás, mert úgy érezte, hogy ez egy kicsit az szerelmi életéről is szól. Nem indult éppen könnyen a szerelmük Andreával.

Horváth Tamás bekerült a Sztárban sztár döntőjébe, és a zsűri nem győzte dicsérni a legutóbbi adásban. Bár jólesett neki az elismerés, az énekes már korábban is elmondta: neki inkább az számít, a nézőknek mi megy át. Márpedig, ha mindent belead, akkor szerinte azt érzik a hallgatók. A Too Close című számot pedig teljes átéléssel tudta elénekelni, mert ahogy mondta, nagyon is személyes élményeket hozott felszínre. 

Azért választottam ezt a dalt, mert ez arról szól, hogy küzdünk a szerelemért. Én megküzdöttem a feleségemért, én nagyon megküzdöttem a feleségemért, és ez a dal tökéletesen visszaadja ezt az érzést. 

Horváth Tamás és Andrea szerelme nehezen indult

Amikor Horváth Tamás és Péterfi Andrea megismerkedtek, mindkettőjüknek volt párkapcsolata. Fél évig titokban találkoztak, mígnem egy sms lebuktatta őket. Ezután az énekes is szakított az akkori párjával, Biával, és Andrea is elköltözött otthonról az akkor hétéves fiával. Azonban Dunaújvárosban, ahol laktak, nem nézték jó szemmel a kapcsolatukat, és nem csak a kettőjük közötti 8 év korkülönbség miatt. 

Horváth Tamás és Péterfi Andrea ma már boldog házasságban élnek

„A postaládámba folyamatosan fenyegető leveleket dobálnak be, amelyeken az áll, hogy megkapom a magamét, amiért két családot is tönkretettem. Az emberek, akikkel korábban jóban voltam, nem köszönnek az utcán, elfordulnak tőlem, az is szúrja egyesek szemét, hogy ennyivel idősebb nálam. De nem érdekelnek a rosszakarók, szeretem Andit, és vállalom a kapcsolatunkat ország-világ előtt” – nyilatkozta a Sztárban sztár döntőse néhány évvel korábban. 

Nem csoda, hogy a dalba annyi érzést tudott belezsúfolni, nekünk átjött, mennyi érzelmet hozott felszínre a dal. Neked?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top