Sztárok

Hollywood sosem volt ártatlan: a Weinstein-botrány előtti száz év legsötétebb ügyei

A Weinstein-ügy minden kétséget kizáróan Hollywood történetének legnagyobb botránya. De korántsem az első.

Egyre biztosabbnak tűnik, hogy az immár hetek óta dagadó Harvey Weinstein-botrány alapjaiban rengeti meg Hollywoodot, ami eddig sosem történt meg hasonló esetben (sőt, valójában már nem is csupán az álomgyár belügyéről van szó, amit a világ mintegy kívülállóként szemlél, elég csak a hazai következményekre gondolni). Ez azonban távolról sem azt jelenti, hogy nem is voltak az elmúlt száz évben megbotránkoztató és megrázó ügyek Hollywoodban. Ezekből válogattunk.

Judy Garland programozott élete

A kulisszák mögött embertelen bánásmódban részesülő sztárokról több történet is ismert, de annyit talán senki nem szenvedett, mint az Óz, a csodák csodája főszereplője, a tragikus sorsú Judy Garland. A gyermekszínésszel még 13 éves korában kötött szerződést az MGM, és mivel kövérnek ítélték, azonnal diétára fogták, közben pedig akár napi 18 órát is dolgoztatták, ezt azonban a szervezete nyilván nem bírta volna normális körülmények között, így amfetamint és barbiturátokat szedettek vele. 18 éves korára a színésznő napi „étrendje” első férje, David Rose szerint csupán kávéból, levesből és több doboz cigarettából állt, egy évvel később pedig a szerepei miatt már egy kényszerabortuszon is átesett, így aligha nevezhető meglepőnek, hogy egész életében függőségekkel küzdött, és mindössze 47 éves volt, amikor barbiturát-túladagolás következtében meghalt.

A fiatal Judy Garland otthonában (Fotó: Corbis via Getty Images)

Az álomgyár angyalcsinálói

Judy Garland kikényszerített abortusza közel sem az egyetlen volt Hollywoodban: az ötvenes évekig a stúdiók egészen döbbenetes módon gondolkodás és lelkiismeret-furdalás nélkül művi terhességmegszakításra küldték várandós sztárjaikat, ha a terveik így kívánták. A karrierjük miatt akár többször is abortuszra kötelezett színésznők hosszú névsora Joan Crawfordtól Bette Davisig tart, a pletykák szerint Jean Harlow-nak pedig még a házasságot is megtiltották, mondván: egy feleség nem lehet szőke bombázó.

Jean Harlow (Fotó: Evening Standard/Getty Images)

Fatty Arbuckle nemierőszak-ügye

Az első nagy hollywoodi botrány főszereplője az első milliódolláros szerződést aláíró némafilmsztár, Roscoe „Fatty” Arbuckle volt, akit azzal vádoltak meg Virginia Rappe halála után, hogy ő okozta a húgyhólyagrepedés következtében elhunyt fiatal színésznő végzetes sérüléseit, amikor megerőszakolta őt egy szállodai partin. Noha az orvosi vizsgálat cáfolta, hogy Rappe erőszak áldozata lett volna, és az is bizonyítást nyert, hogy a nő egészsége igen törékeny volt, ugyanis több abortuszon is átesett, krónikus húgyúti fertőzésben szenvedett, és rengeteget ivott, a sajtó és a közvélemény Arbuckle ellen fordult, és hiába mentették fel a bíróságon is, a stúdiók bojkottot hirdettek ellene, így a karrierje tönkrement. Tíz év múlva aztán megindult egyfajta csendes rehabilitációja, néhány hónappal később azonban szívrohamban életét vesztette, az ügyet pedig máig sem sikerült tökéletesen tisztázni.

Roscoe “Fatty” Arbuckle (középen), emberölés vádjával a San Franciscó-i bíróságon (Fotó: George Rinhart/Corbis via Getty Images)

A hollywoodi feketelista

A hidegháborúra a mccarthyzmussal reagáló Egyesült Államok kommunistaellenes boszorkányüldözései a filmipart sem kerülték el: a végletes paranoia Hollywoodban a híres feketelistában testesült meg, amellyel színészek, rendezők, forgatókönyvírók és más szakemberek tömegeit lehetetlenítették el vélt vagy valós kommunista kötődésük miatt. Noha a lista létezését többnyire el sem ismerték, a célba vett személyek ellen olyan hírességek léptek fel nyíltan, mint az amúgy is ellentmondásos életű Walt Disney vagy a majdani elnök, az akkoriban a színészek szakszervezetét vezető Ronald Reagan. A korszak emblematikus alakja a szintén indexre tett, de álnéven tovább dolgozó, majd Otto Preminger és a tavaly 100 éves Kirk Douglas támogatásával az anonimitásból is visszatérő forgatókönyvíró, Dalton Trumbo volt, akinek az életéről nemrég film is készült Bryan Cranston főszereplésével.

Bryan Cranston és Elle Fanning a Trumbo c. filmben

A prostitúció

Mi így a 21. század elején leginkább az 1993-ban letartóztatott, „Hollywood madámja” néven is emlegetett Heidi Fleisst azonosítjuk a filmsztárokat kiszolgáló prostitúcióval, aki 25 éves korára volt, hogy 300 ezer dollárt keresett egy héten, Bruce Springsteen, Jack Lemmon és Jay Leno szomszédjában lakott, és szabadidejében olyanokkal bulizott, mint a 80 évesen is titokzatos Jack Nicholson, Mick Jagger és Prince. Valójában azonban a kezdetektől folyamatosan megvoltak a kerítőnői a színészeknek, így például a harmincas években a Clark Gable-t, Spencer Tracyt és Errol Flynnt is fogadó Lee Francis, aztán pedig Brenda Allen – és mindannyiuknak bőven botrányos volt a tevékenysége azon túl is, hogy kiket és mivel szolgáltak ki. Hogy csak egy dolgot említsünk, az alaposan megkent és minden felett szemet hunyó rendőrök állandó szereplői ezeknek a sztoriknak.

Heidi Fleiss, „Hollywood madámja” (Fotó: Profimedia, United Archives)

A Weinstein előtti zaklatási és nemierőszak-botrányok

Végül, de egyáltalán nem utolsósorban arról is meg kell emlékezni, hogy a Fatty Arbuckle-botrány és a Weinstein-ügy között sem telt el sok idő nemi erőszakról szóló vallomások nélkül. 1943-ban Errol Flynnt vádolták meg azzal, hogy két 17 éves lányt kényszerített szexre, de felmentették; Roman Polanski 1977-ben be is ismerte, hogy Jack Nicholson házában megerőszakolta a 13 éves Samantha Gailey-t, de Amerikából elmenekülve a mai napi szabad lábon dolgozik, sőt 2003-ban Oscar-díjat is kapott annak ellenére, hogy azóta még ketten nyilvánosság elé álltak hasonló történetükkel.

Polanski az ügy kirobbanása utáni sajtótájékoztatón, 1977-ben (Fotó: Profimedia)

Woody Allenről közel negyedszázada állítják, hogy molesztálta nevelt lányát, Dylan Farrow-t, de az ügy már rég állóháborúvá merevedett; Casey Affleck úgy kapott tavaly Oscart, hogy a díjat átadó Brie Larson nem volt hajlandó tapsolni neki, mert 2010-ben ketten is zaklatással vádolták meg; Evan Rachel Wood pedig nem sokkal a mostani ügy előtt mondta el, hogy kétszer is megerőszakolták – és persze senki nem tudhatja, hogy a Weinstein-botrány kapcsán hány csontváz esik még ki a szekrényből.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top